A Dinamo Moszkva elküldte Anyiszint

   

A 167 centiméter magas támadónak újra meggyűlt a baja a fővárosiak klubvezetésével. Mihail Anyiszin már nyáron is szerepelt a hírekben, miszerint visszatérne a Vityazhoz, ám a KHL részéről úgy döntöttek, érvényes szerződés köti a Dinamóhoz.

A 2012/13-as szezonban 17 mérkőzésen 2 gólig és 5 gólpasszig jutott, majd pedig sérülés miatt kihagyott három hetet. Ezt követően a Dinamo Moszkva leküldte volt a Dinamo Balasihához a VHL-be, ami előtt a 24 éves támadó értetlenül állt. A történet vége az lett, hogy a Dinamo felbontotta a szerződését. A KHL címvédőjénél nem értik Anyiszin hozzáállását, arra hivatkoztak, a tengerentúlon is leküldik a sérülteket edződni az AHL-be, miképpen idén már a Dinamo tett ilyet Tolpeko, Moszaljov, Konykov, Velikov és Derljuk esetében is.

Arról még nincs hír, hol folytatja pályafutását az apró, ám annál hatékonyabb jégkorongozó, aki az előző szezonban fontos szerepet játszott a KHL-győzelemben: a 21 playoffmeccsen 14 gólt lőtt és 19 pontot szerzett.

A KHL-lel kapcsolatos hír, hogy a Lev Praha felbontotta két játékosával a szerződést. Marcel Melichercik védett, sőt, nevezett mérkőzés nélkül távozott, míg a kanadai védő, Alexandre Picard tizenegy mérkőzésen lépett jégre, de utoljára október elsején.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN