

Egri Gergely első Mol ligás meccse edzőként
Tim Kehler helyett segítője irányítja a Miskolc szakmai munkáját, elsőként az FTC otthonában. Úgy tűnik, Mestyán István gyorsan új csapatot talált magának. A Mol Liga pénteki játéknapjának utolsó mérkőzésén a Ferencváros látja vendégül a Miskolc csapatát. A Fradinak eddig nem sok babér termett a borsodiak ellen, hiszen idei négy találkozójukon egyetlen pontot sem tudtak szerezni, 17-6-os gólaránnyal szerezte meg a maximális 12 pontot a Miskolc. Ráadásul a vendégeknek egy mérsékelten sikeres erdélyi túra után, ahol két mérkőzésen mindössze egyetlen pontot tudtak rabolni legnagyobb erdélyi riválisaiktól, feltétlenül szükségük van a győzelemre ahhoz, hogy visszaszerezzék második helyüket a tabellán.
A papírforma tehát a Miskolc mellett szól, azonban néhány körülmény miatt könnyen előfordulhat, hogy a Ferencvárosnak sikerül meglepnie ellenfelét. Egyrészt december 9?15. között rendezik a junior-világbajnokságot Brassóban. Az utazó keretnek tagja három miskolci csatár, név szerint Miskolczi Márk, Nagy Krisztián és Ritó László ? a másik oldalt Léránt René képviseli. Mint az köztudott, a csapat szövetségi kapitánya Tim Kehler, így a fenti játékosokon kívül edzőjét is nélkülözni kénytelen a borsodi csapat. Ezen felül Brassóban több hétre kidőlt Gőz Balázs, és Martin Saluga sincs 100%-os állapotban, játéka kérdéses.
A hazaiaknál Roczanov Dezső és Nagy László sérült, Pilcsik Tamás megbetegedett. Meravy kapus teljesen rendbe jött, Bontovics Mártonnak az ujjperce viszont további kezelést igényel. A csütörtök esti edzésen részt vett a Dab.Doclertől távozó Mestyán István is, kérdés, hogy Dobos Tamás edző beveti-e új játékosát a Miskolc ellen.
Dobos Tamás (FTC): Túl sok újat nem tudok mondani, természetesen győzni akarunk a Miskolc ellen, ami ebben a szezonban sajnos még nem sikerült. Szerencsére betegünk, sérültünk nincs, mindenki harcra kész, jelen állás szerint Hrajnoha is játszhat.
Egri Gergely (Miskolc): Valószínűleg a játékosoknak és nekem is szokatlan lesz ez a felállás, de nem tehetünk mást, meg kell oldanunk. Több szempontból is nehéz hétvége vár ránk. A Fradi tele van tapasztalt hokissal, mindig nehéz ellenük játszani. Eddig kétszer játszottunk Pesterzsébeten ebben a szezonban, és mindkét összecsapást meg tudtuk nyerni, így most sem lehet más a célunk. A bajnokság nagyon kiélezett, aki túl sok pontot veszít, az gyorsan visszaeshet a tabellán. Éppen ezért nagyon fegyelmezetten kell játszanunk, hiszen a Fradi van olyan jó, hogy a hibáinkat kihasználja. Alaposan megfogyatkoztunk a hétvégére, de a csapatunkban profi játékosok, köztük válogatottak is vannak, akiknek ilyen körülmények között is meg kell oldaniuk ezt a nem könnyű feladatot.
| Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 180 néző. Játékvezetők: Halassy, Wolf, Vas, Bedő. |
| Meravy: 96,8% (Szőke) | K |
Gyenes: 92,0% (Budai Krisztián) |
| Hoffmann, Hrajnoha, Gergely, Dancsfalvi, Pilcsik | 1 |
Láda, Hegyi Á., Fodor Sz., Tóth, Nagy Gergő |
| Erdélyi, Győri, Borbás, Kiss G., Hegyi Á. Z. | 2 |
Atkinson, Cowan, Dubek, Czuba, Rafaj |
| Lencsés, Mestyán, Berta, Feil, Revák | 3 |
Orosz, Szirányi, Popovics, Szilágyi, Smith |
| Géczi, Horváth, Fodor Z., Fekecs | 4 |
Budai R., Wéber Zsolt |
| Dobos Tamás, Horváth Csaba | E |
Egri Gergely |

