NZA

Novak megszerezheti első gólját

   

Az Érsekújvár a HSC Csíkszeredát fogadja, eddig 5-3-ra és 5-0-ra győzött a hazai csapat. Az erdélyi csatárok közül csak Moldován lőtt itt gólt. Nagyon kiélezett találkozóra van kilátás, hiszen a vendégek szeretnék megőrizni frissen megszerzett második helyüket a tabellán, míg az Érsekújvár a rájátszást érő negyedik helyért folytat jelentős harcot, hiszen a keddi fordulóban vesztett pontok tekintetében a Brassó megelőzte a felvidéki csapatot.

A két csapat egymás elleni eredménye meglehetősen felemás, a szlovákiai csapat vezet 3-2-re a győzelmek számát tekintve, ráadásul úgy, hogy otthon még nem kapott ki a Csíkszeredától. Az Érsekújváron játszott mérkőzések gólaránya 10-3. Legutóbb november 26-án találkozott egymással a két együttes, akkor a HSC hazai pályán sima 5-1-es győzelmet aratott riválisa felett.

Robert Spisák (Érsekújvár): Pénteken fogadjuk a Mol Liga második helyezettjét. Mivel már áthuppantunk az alapszakasz második felébe, látni a fáradtságot a játékosainkon. Az utolsó héten elég sok játékos betegeskedett az influenzajárvány miatt, de lassan lábadoznak belőle. Kedden jó színvonalú játékot mutattunk be hazai pályán az UTE ellen. A Csíkszereda már megmutatta az elmúlt hetekben, hogy komolyan számolni kell vele a playoffba jutásért. Ezért is igazoltak több játékost, ami a játékuk minőségében is megmutatkozik. A srácok minden tekintetben fel vannak készülve a hazai mérkőzésre, ahol reméljük, a közönséget is szórakoztatni fogjuk a jó játékunkkal.

Antal Előd (HSC Csíkszereda): A Brassó ellen vívott keddi meccs után sem javult sokat a helyzetünk, ami a hiányzóinkat illeti, hiszen most már az U20-as válogatott játékosainkra sem számíthatunk. Kósa kiutazik ugyan a csapattal Érsekújvárra, de az, hogy játszik-e, majd csak a meccs előtt dől el. Molnár Szabolcs és Nagy István továbbra sem játszhatnak, és a szerdai Román Kupa-meccsen Ruczuj is sérülést szenvedett, így most a második számú kapusunk Fülöp Róbert lesz. Az, hogy kevesen vagyunk, számunkra továbbá sem lehet kifogás, pontokat kell szereznünk pénteken. Az Érsekújvár ellen idegenben nagyon nehéz játszani. Mivel kevesen vagyunk és ez lesz az elmúlt hét nap alatt a hatodik meccsünk, esélyünk a győzelemre akkor lehet, ha defenzíven játszunk és kontrákra, valamint az emberelőnyök kihasználására építünk.

Erste Liga, Érsekújvár, 2012. dec. 7., péntek. Játékvezetők: Druga, Haszonits, Berger, Pálkövi.
Beno: 92,9% (Zima)
K
Kozuch: 92,3% (Fülöp)
Hrudík, Král, Mihajlov, Stefanka M., Varga
1
Papp, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Uhnák
2
Kósa, Péter, Molnár Zsolt, Moldován, Szőcs
Lehocky, Baron, Barcak, Stefanka O., Púchovsky
3
Adorján, Flinta, Bíró T., Bíró O., Sarsok
Dubec Martin, Kukla, Klobucnik, Spisák, Tarnóczy
4
Spisak Robert, Miroslav Stefanka
E
Lahtinen Timo, Nagy Béla
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN