DAB Galanisz bajnokcsapat

Magyar bajnok a Dab.Docler

   

Nagy Richárd góljával a hosszabbítás 3. percében megszerezte a harmadik győzelmet, ezzel a bajnoki cím mellett a MOL Liga-döntőbe jutást is kivívta a dunaújvárosi csapat. Miskolc?DAB 1-2.

A Miskolc a túlélésért és a mindent eldöntő ötödik elődöntő kivívásáért, a Dab.Docler a MOL Liga-döntőbe jutásért és a magyar bajnoki címért lépet jégre csütörtök este.

Az izgalom és a feszültség még az eddigi három mérkőzésnél is nagyobb volt. Ezúttal is a Jegesmedvék szereztek vezetést, Justin Smith a 15. percben talált be.

A 29. percben a vendégek elvesztették egy újabb játékosukat, Pavuk Attilát végleges kiállítással sújtották a játékvezetők. Ez azt jelenti, hogy a tehetséges csatár a döntő elejéről is hiányozni fog. Így már egy sor játékos esett ki a DAB-ból, lényeges kérdés lesz, közülük hányan térhetnek vissza és mikor.

A folytatás azonban a Dab.Docler kedve szerint alakult. Ahogy mondani szokták, lélektanilag fontos pillanatban egyenlítettek, Azari Zsolt 32 másodperccel a második szünet előtt verte be az emberelőnyt. 1-1-ről indult az utolsó harmad. Amely nem hozott gólt, csak három újvárosi kiállítást. A borsodiak ismét nem éltek a lehetőséggel, és ez általában nem jó ómen. Lement a 20 perc gól nélkül, jött a 4 a 4 elleni ráadás, az első gólig.

Ez elég hamar megérkezett, a 20 éves Nagy Richárd 62:02-nél történelmet írt, 10 év után új név került a magyar bajnoki zászlóra. Mivel a Volán ? aki 2003 óa megszakítás nélkül 10 bajnoki címet nyert ? ez évben nem indult a magyar bajnokságban, a megüresedett trónt kellett elfoglalni, és ez a másik Fejér megyei nagy csapatnak sikerült. Dunaújváros 2002 után ünnepelhet újra bajnoki címet.

Nem lehet szó nélkül elmenni a Miskolc teljesítménye mellett, régi nagy időket idéző csatákat varázsolt ez a két csapat elénk, óriási hangulatú, nagy iramú és döbbenetesen izgalmas párharcot. Gratuláció illeti ezért az ezúttal vesztesen távozó felet is, Egri Istvánt, aki évtizedek óta vezeti a miskolci hokit, és ebben az évben a legjobbak közé ért, Tim Kehlert, aki összerakta ezt a nagyon fiatal csapatot, a stábtagokat, és a játékosokat, akik megvalósították a kanadai edző elképzeléseit a jégen. Ne feledjük, számukra sem ért még véget a szezon, március végén újra megtelik a miskolci jégcsarnok a Magyar Kupa-mérkőzésekre.

Tim Kehler (Miskolc): “Nagyon büszke vagyok a csapatra, ahogyan küzdöttek, ahogyan játszottak. Gratulálok a Dunaújvárosnak, mert a kulcspillanatokban a kulcsjátékosaik jobb megoldásokat választottak.”

Stephan Lundh (Dab.Docler): “Nagyon kiegyenlített mérkőzés volt, ahol a kulcs az volt, hogy Sevela kiválóan védett. A Miskolc nagyon nyomott, de a végét nem bírta.”

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1600 néző. Játékvezetők: Kincses, Németh, Vas, Soós.
Gyenes: 92,0% (Budai K.)
K
Sevela: 96,9% (Kiss T.)
Hegyi Á., Szirányi, Fodor, Ritó, Miskolczi
1
Szabados, Kiss D., Kiss Á., Galanisz, Szappanos
Cowan, Atkinson, Dubek, Saluga, Tóth
2
Hüffner, Nagy R., Peterdi, Mihálik, Azari
Gőz, Orosz, Nagy K., Szilágyi, Smith
3
Chvatal, Tőkési, Pavuk, Gröschl, Virág
Czuba, Popovics, Nagy Gergő, Rafaj
4
Papp Cs., Papp V., Vaszjunyin, Strenk
Tim Kehler
E
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:06 MIS Smith Szilágyi
1-1 39:28 DAB PP Azari Chvatal Peterdi
1-2 62:02 DAB Nagy R. Mihálik Kiss Á.
32 Kapura lövések száma 25
12 Kiállításpercek 39

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN