NHL Szocsi 2

Két hétre a megegyezés az NHL-esek olimpiájáról

   

A Globe and Mail nem hivatalos értesülései szerint minden fontos kérdésben megegyeztek a felek az NHL-játékosok olimpiai részvételét illetően.

A végső simításokat most már az ügyvédek végzik, természetesen még bármi közbejöhet, de a remények szerint két két múlva aláírhatják a megállapodást. Érdekes módon, a legsúlyosabb anyagi vonzatokkal járó kérdésről, a játékosok biztosításáról már viszonylag korán megegyeztek egymással a liga, a játékos-szakszervezet (NHLPA), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) képviselői.

A lap egy NHL-játékosokra specializálódott torontói biztosítási cég számításaira hivatkozva úgy értesült, hogy a biztosítás összege válogatottanként elérheti a kétmillió dollárt. Ez olyan nagy összeg, hogy számos nyári felkészülési edzőtábort, vagy legalábbis annak jeges programjait lefújhatják, hiszen egy esetleges sérülés a nemzeti szövetségek kasszáját terhelné, mivel a NOB csak a Szocsiban elszenvedett káreseményekért felel. Márpedig az amerikai és a kanadai szövetségen kívül nem sok sportági szakszövetség van a világon, amely képes vállalni ekkora anyagi kockázatot.

NHL Szocsi 2

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN