


A legjobban várt ellenfél érkezik
A Salzburg nem szeret az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban játszani. Mindig különleges élmény a Red Bullt fogadni.“A pénteki mérkőzésünkön jobb teljesítményt nyújtottunk, mint az azt megelőző kettőn ? értékelte a znojmói eseményeket Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője. ? A legnagyobb különbség az eredményben és a speciális játékokban mutatkozott. Három emberelőnyös és két üres kapus gólt lőttünk. Nagy iramú, küzdelmes mérkőzést játszottunk, az elején több kiállítással tarkítva. Mindkét fél így akart dominálni, nemcsak ritmusban, de erőben is. Ezekben a helyzetekben felül tudtunk kerekedni a Znojmón. Jobban játszottuk ellenfelünknél a hátrányos és az előnyös helyzeteket egyaránt.”
A Salzburg kiváló előjelekkel érkezik Székesfehérvárra, pénteken 9-0-ra mosta le az Innsbruckot. Mindez nem jelent semmit, a Znojmo épp Pageékat és a Klagenfurtot verte, mielőtt a Fehérvár megleckéztette.
“A harmadik harmadra háromsoros játékra álltunk át, átalakítottuk a sorokat, mert mindenképpen nyerni akartunk. Ez nem azt jelenti, hogy az utolsó húsz percben nem használt játékosainkkal elégedetlenek voltunk, de erőinket még jobban koncentráltuk. Sikerült a maximumot kihoznunk a meccsből, rendes játékidőben nyertünk. Ehhez kellettek Bálizs Bence jó pillanatai is, bár a Znojmo kapusi is kiválóan teljesített.
Vasárnap szeretnénk tovább haladni ezen az úton, és a már bizonyítottan működő jó dolgokat megtartani, továbbvinni. A Salzburg ellen még ennél is jobb játékra lesz szükségünk, de jelentős változás áll be a keretünkben, bemutatkozhat csapatunkban Frank Banham, aki nagy segítség lehet játékban és pontgyártásban is. Emiatt kicsit át is alakulnak a soraink, de a végleges felállás csak a vasárnap délelőtti edzés után derül ki. Minden bizonnyal Adam Munro áll majd a kapuban a Red Bull-meccsen.”
Jó hír, hogy a fiatal hátvédjeink jól teljesítettek a csehországi meccsen, hozták az elvárt szintet. Banham visszatérésével eggyel több fiatal marad ki a mérkőzések játékoskereteiből. Sille Tamás továbbra is piheni sérülését.
Sapa Fehérvár AV19 |
17:30 |
Red Bull Salzburg |
EBEL. Székesfehérvár, 2012. szeptember 16. |
Bálizs (Munro) | K | Auld (Gracnar) |
Tokaji, Pozsgai, Ladányi, Vas M., Sofron | 1 | Davison, Heinrich, Raffl, Di Benedetto, Latusa |
Horváth, Pratt, Mihály, Johansson, Banham | 2 | Ross, Trattnig, Regier, Duncan, Kinasewich |
Durco, Hetényi P., Kovács Cs., Sikorcin, Bailey | 3 | Welser, Pallestrang, Kristler, Bischofberger, Keller |
Orbán, Magosi, Metcalfe, Benk, Tóth A. | 4 | Glenn, Lupaschuk, Puschnik, Pöck, Grenier |
Kevin Primeau | E | Pierre Page |
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben