SC Csíkszereda–CSM Corona Brasov 0-2

   

A brassóiak a hibátlanul védő Tőke Zoltán vezérletével behúzták az erdélyi rangadót.

A kezdőkorongbedobás után eredménytelenül nyüstölték egymást a csapatok, mígnem Láday Tamás szabálytalankodott, így emberelőnybe került a Brassó. A 7. percben gólra is váltották a fórt: Sebastian Piché kék vonalas bombája után a kipattanót Jared VanWormer vágta a hálóba (0-1). Azonnal egyenlíthettek volna a hazaiak; Reisz Áron harcosan korongot szerzett, Rokaly Szilárd lekészítését pedig Becze Tihamér lőtte mellé. Fölénybe kerültek a székelyek, szép korongjáratás után Fredrik Forsberg ziccerben elütött a korong fölött. David Levin veszélyes bepasszán kívül helyzet nélküli periódus következett. A 13. minutumban Kóger Dániel visszahúzta ellenfelét, jöhetett az első csíki emberelőny. Becze Tihamér kapáslövését bravúrral védte Tőke Zoltán, majd a kipattanóból ismételt a hazai csapatkapitány, ezt ültében hárította a Brassó kapusa. A végén Reisz és Levin találtak egymásra, csak nehezen csitultak az indulatok. A Sportklub hiába nyerte meg a lövéseket 10-5-re, húsz perc után a Corona vezetett.

A szünet után két kiállítással folytatódott a mérkőzés; előbb Jevgenyij Szkacskov, majd Radim Valchar mehetett a büntetőpadra. 40 másodpercig kettős emberelőnyben támadhatott a házigazda, mindhiába, Tőke remekelt a ketrec előtt. Öt az ötben Fodor Csanád lövésébe Reisz szúrt bele a kapu torkában, ez a vasról vágódott fölé. Egyre közelebb kerültek az egyenlítéshez a csíkiak, de a 28. minutumban Láday középtávoliját is lenyelte a Corona hálóőre. Uralta a meccset Kevin Constantine együttese, csak a gól hiányzott a játékukból. A 32. percben Johan Lorraine helyzeténél is Tőke lett a végállomás. A fölény újabb fórt kamatozott, Piché kapott kisbüntetést, Owen Williams belenézett Forsberg lövésbe, szerencsére a saját lábán hagyta el a jeget. A vér eltakarítása után kezdődött a hajrá: Bors Huba révén veszélyeztetett a Brassó, hosszú idő után kellett védenie Adorján Attilának. Megjött a játékkedve a sárga-kékeknek, Adorján bravúrokkal tartotta meccsben csapatát. Az utolsó másodpercekben Péter Balázs közelije sem ért célt. A második játékrészben is kétszer annyit lőtt kapura a Sportklub (12-6), de továbbra is a vendégeknél volt az előny.

A záró harmadra sem változott a meccs képe, támadott a Csíkszereda, védekezett a Brassó és megpróbált kontrákból veszélyt okozni. Egy ilyen akció végén Valchar ütője a lövés pillanatában tört ketté. A székelyek mindent megpróbáltak, Ládayék tüzeltek távolról, Rokalyék közelről, Tőke azonban áthatolhatatlan akadályként tornyosult előttük. A másik oldalon Adorján sem akart lemaradni kapustársától, fejjel hárított egy lövést. Dave MacQueen alakulata taktikusan és fegyelmezetten őrizte egygólos előnyét, nem szedett össze felesleges kiállításokat. Kevin Constantine átvariálta a sorokat, de helyzetét nehezítette Gecse Hugó kiállítása. A csíkiak kivédekezték az emberhátrányt, de már csak hat percük maradt. Csontropogtató ütközések színezték a játékot, majd az 58. percben Gajdó Balázs bekotort egy kipattanót, amivel eldöntötte az összecsapást (0-2). A végére egy-egy kapuvas maradt, majd Adorján is átadta helyét egy mezőnyjátékosnak, de az eredmény már nem változott. Tőke remek shutouttal „köszönt haza”, aminek köszönhetően a Corona Brasov 2-0-ra legyőzte a Sporklub Csíkszeredát a Vákárban.

SC Csíkszereda: Adorján (Ambrus) – Kuronen, Ferencz-Csibi, Forsberg, Részegh, Péter – Salló, Láday, Rokaly Sz., Reisz, Becze – Gecse, Kristó, Fodor, Silló, Lorraine – Kovács Előd, Davis, Casaneanu, Márton, Lucenius

Corona Brasov: Tőke (Polc) – Williams, Piché, Valchar, Zagidullin, VanWormer – Bors, Boriszenko, Szkacskov, Kóger, Levin – Gajdó T., Farkas, Kovács M., Gajdó B., Szabó – Kovács Előd, Rudyka, Vasile, Rokaly-Boldizsár

sccbra_forsberg

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk

 

A Sportklub–Corona vezetőedzői nyilatkozatai.

Kevin Constantine, vezetőedző, SC Csíkszereda: “Ők egy nagyon jó csapat, de úgy gondolom, hogy nagyon jól játszottunk. Ha a korongbirtoklást nézzük mindkét oldalon akkor azt hiszem, kicsit többet volt a korong az ők harmadukban mint a miénkben. Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk, csak nem szereztünk gólt. Szóval ezt még meg kell oldanunk. Sok mindent megoldottunk. A játékunk sokat javult. Azt hiszem, minden hónapban egy kicsit jobbak lettünk sok kis szempontból. Meg kell találnunk a módját, hogy a hálóba juttassuk a korongot. A kapusuk nagyon jól teljesített. Nagyon jó munkát végzett. Szóval ez jó neki. Úgy értem, kevesebb meccset kap, de jó látni, hogy egy romániai kapus jól teljesít. Szóval ez egy jó dolog számára. Szóval igen, ez egy jó mérkőzés volt.

Strenk Hunor, másodedző, Corona Brasov: ”Azt gondolom, hogy egy igazi csapatmunka volt. Kiemelném a kapusunkat, Tőke Zoltánt, remekül védett, főleg a második harmadban, amikor nagyon ránk jött a Csíkszereda, akkor a mérkőzésben tartott minket. Azt gondolom, ahogy említettem, a végén 4 hátvéddel fejeztük be a mérkőzést, de aki hadra fogható volt, az mindent megtett a azért, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Owen Williamst a helyi kórházba szállították. Reméljük, hogy rendben lesz. De ez is jellemző volt a mérkőzésre, hogy ha kellett, akkor fejjel blokkoltunk, az emberhátrányos védekezésünk nagyon jól működött, illetve emberelőnyből sikerült betalálnunk, ami a végén döntőnek bizonyult, úgyhogy a speciális játékegységek is mindenképpen a mi javunkra döntötték el ezt a mérkőzést. Reméljük, hogy Owen Williams rendben van és pár hét múlva rendelkezésre áll majd.”

Erste Liga, 2024. dec. 6., péntek.
- Kapura lövések száma -
- Kiállításpercek -

Hozzászólások (1)

  1. DominiKing
      #1
    DominiKing,   

    Ez egy kókler! Részemről ez úgy hangzik mint egy lejárt lemez.

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN