

DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
A miskolciak hiába vezettek két góllal, pont nélkül távoztak Debrecenből.
A három sorral felálló DEAC kapujában Hetényi, míg a húsz mezőnyjátékossal érkező DVTK vasai között Vosvrda kezdett. A vendégek hálóőre a 3. percben kisbüntetést kapott a játék késleltetéséért, vezérletével kibekkelték a hátrányt. A nyitó harmad közepén eljött az újabb debreceni fór, ezt sem tudták gólra váltani Culiginék, jól blokkoltak Blaskóék. A 15. minutumban eljött az első miskolci emberelőny, sikert hozott: Szirányi kék vonalas lövésébe talán belepiszkáltak, mindenesetre a korong a hazai kapuban kötött ki (0-1). Alig több mint két perccel később már 0-2 volt az eredményjelzőn, miután Hunt megigazította a pakkot, majd takarásból Hetényi kapujába küldte. Nem sokra rá kiütötték a botot Galoha kezéből, emelkedett a játékvezetők keze, a hazai hálóőr lekorcsolyázott, majd késleltetett kiállítást Culigin passzából Galoha váltotta gólra, a mackók pedig repültek a jégre (1-2).
Másfél perc sem telt el a második felvonásból, amikor Kozma az alapvonalnál addig lopta a távolságot, amíg be nem tudta éles szögből lőni a korongot Vosvrdának (2-2). Az egyenlítést követően is folytatódott a nyílt sisakos küzdelem, ebból a DVTK jött ki jobban: a 26. percben Kulesov lövését Hetényi még védte, de a kipattanóra érkező Szirányi próbálkozásával szemben már tehetetlen volt (2-3). A mérkőzés közepén öt a négyre egyenlíthetett a DEAC, megtette, a sérülés után visszatérő Stensson lőtt hasonló gólt, mint amilyet Szirányi szerzett korábban (3-3). A felvonás végén kimaradt egy újabb cívisvárosi emberelőny.
A harmadik harmad elején Vojtkó ült ki a büntetőpadra, majd amikor visszatért a jégre, majdnem gólpasszt osztott ki, ám Hetényi megakadályozta, hogy újra a miskolciaknál legyen az előny. Az 54. percben Hunt megindult egy eladott debreceni koronggal, szólóját Hetényi védte, majd ezt követően kakaskodásba keveredett, kisbüntetéssel sújtották. A DEAC újabb emberelőnye jött volna, ám a korongbedobásnál Galoha is összehozott egy kétpercest önmagának, így szinte azonnal véget is ért a fór. Ami késett, nem múlott, Szathmáry kiállítása nyomán öt a négyre támadhattak a debreceniek, éltek a lehetőséggel, Bucskin zárta sikerrel a korongjáratást (4-3). Másfél perccel a vége előtt Láda Balázsék időt kértek és lehozták Vosvrdát, sőt 30 másodpercre rá már hat a négyre támadhattak egy hazai szabálytalanság nyomán, ám hiába.
A DEAC 4-3-ra nyert, a keddi kupasiker után megint legyőzte a DVTK Jegesmedvéket.
DEAC: Hetényi (Szeles) – Usztyinyenko, Szmirnov, Mozer, Galoha, Culigin – Kloz, Bukor, Mihalik A., Novotny, Senfend – Jakabfy S., Stensson, Bucskin, Kreisz, Kozma
DVTK Jegesmedvék: Vosvrda (Praták) – Vokla, Szathmáry, Berdnyikov, Doyle, Kulesov – Masella, Skrabov, Lövei, Pineo, Miskolczi – Szirányi, Vojtkó, Hunt, Rétfalvi, Blasko – Szalay, Sánta, Trozsák, Csiki, Farkas
fotó: DEAC
Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
A DEAC–DVTK Jegesmedvék meccs vezetőedzői nyilatkozatai.
Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC: “Nehéz hét volt. Pont meccs előtt számoltunk, hogy 8 egészséges játékosunk van. Vagy sérültek vagy betegek. Pont az Alex beesett melegítésre, végül vállalta a játékot. Így lett 5 hátvédünk. Nem egyszerű, de talán pont ez az időszak arra jó, hogy még jobban csapattá kovácsolódjunk. Megvolt a küzdelem. Ismét nem kezdtünk valami jól, az első harmadban rengeteg hibát vétettünk. Látszott a fáradtság. Próbáltunk inkább taktikusan játszani, kihasználni a helyzeteinket. Sokkal több helyzetünk lehetett volna, ha kicsit gyorsabbak, élesebbek vagyunk. Próbáltuk kevés gólon tartani az ellenfelet és reménykedtünk, hogy be tudunk találni valamikor. Nagyon meg kell, dicsérjem a srácokat. Óriási meló volt ez az egész hónap, de az utolsó hét az emberfeletti volt. Az, hogy többen betegen vállalják folyamatosan a játékot. Akinek nincs láza, az mindenki beöltözik és játszik. Az egyik beszélni nem tud, a másik csak köhög, a harmadik csak a WC mellett ül. Nem egyszerű a helyzet, de még egyszer emberfeletti volt a teljesítményük. Szerintem büszkék lehetünk, hogy ilyen csapatunk van.”
Láda Balázs, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “Kimondhatatlanul dühös vagyok. Úgy gondolom, hogy felépítettük a mérkőzést. Nagyon kompaktak voltunk, nagyon jól védekeztünk, kint tartottuk őket. Megszereztük a vezetést, helyzeteket alakítottunk ki. A kiállítások folyamatosan megtörték a lendületünket. A másik oldalról nem szeretnék beszélni. Most minden esélyünk meglehetett volna arra, hogy nyerjünk, mert jól játszottunk. Ennek ellenére, korábban is megtörtént már, hogy saját magunkat gáncsoltuk el. Mivel ez nem az első volt, úgy gondolom, hogy itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is, mert így nem tudunk hatékonyak lenni. Emberelőnyből most betaláltunk, rögtön az elsőre. Volt 1-2 játékos, akinek nagyon jó mérkőzése volt, viszont voltak, akik alulteljesítettek. Pont emiatt a sok kiállítás miatt, mert ahelyett, hogy gólt lőttünk volna, a büntetőpadon ültünk. A játék terén ma kihoztuk magunkból a maximumot és a kiállítások azok, amik megbosszulták magukat.”
fotó: Nagy Gábor Sándor/DVTK Jegesmedvék
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Hadobás Zétény gólpasszt jegyzett
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria