Hét csapat a román bajnokságban

   

Az utolsó pillanatban elfogadták a CSS HSC Csíkszereda jelentkezését is. Bár az eredeti elképzelések szerint szombaton meg kellett volna kezdődnie, nem sikerült elfogadtatni a román bajnokság előzetesen tervezett menetrendjét, mivel az ehhez szükséges szavazók több mint fele nem jelent meg a szövetség szerdai ülésén. A közgyűlés helyett így az elnökség hagyta jóvá a menetrendet, amelyben a korábbi hírekhez képest fontos változások is találhatók. Az elnökség jóváhagyta a CSS HSC Csíkszereda (Magyarországon ISK HSC néven szerepelnek) jelentkezését, így a csíkiak második csapata is indulhat. Velük együtt héttagú a végleges mezőny. A két Mol ligás csapat, a Brassó és a HSC mellett elindul a Mol Ligából nyáron távozó és jelentős fiatalításba kezdő Steaua, a Mol Ligába vágyó Dunarea Galati, a jelek szerint végre valamelyest stabilizálódó Progym Gyergyószentmiklós, a Sportul Studentesc és az előbb említett CSS HSC Csíkszereda.

Az alapszakaszban és a selejtezőben csak hazai kapusok védhetnek. Elsőként a hét csapat részvételével egy oda-vissza kört rendeznek. A Brassó és a HSC október 12-i és november 23-i Mol Liga-mérkőzése beszámít a román bajnokságba, így ismét lesz két olyan mérkőzés, amelyen nem azonosak a feltételek a Mol Liga minden csapata számára ? hiszen ezeken a meccseken nem védhetnek a légiós kapusok. Az alapszakasz két első helyezettje erőnyerőként az elődöntőbe jut, a maradék öt csapat viszont két oda-vissza körben dönti el a másik két elődöntős kilétét. Az elődöntőt és a kisdöntőt három, a döntőt négy nyert meccsre játsszák.

A bajnokság szeptember 19-én kezdődik, az alapszakasz december 15-ig tart. A selejtezőkre január 5. és március 17. között kerül sor. A teljes menetrend itt olvasható.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN