DeVergilio

Olasz gólkirály Ljubljanában

   

Az első 8-10 mérkőzés tapasztalatai alapján több EBEL-csapat is módosított játékoskeretén.

Az Olimpija Ljubljana az NHL-es Jan Mursak leigazolása után egy újabb jelentős transzfert hajtott végre, a svéd másodosztályban kevéssé boldoguló Kevin DeVergilio érkezett. Róla elég annyit tudni, hogy az előző szezon olasz gól- és pontkirálya, 42 meccsen 32 gólt lőtt és 41 gólpasszt adott, tehát 73 ponttal zárt. A kanadai-olasz center szülőhazájában az AHL-ig jutott. Ez évben Vas János korábbi csapatában, a Tingsrydben próbálkozott, de 6 meccsen 0 ponttal zárt svédországi pályafutását. DeVergilio a csapat jelenlegi házi pontkirálya, Brock McBride ajánlása alapján érkezett, ők ketten két éve egy csapatban játszottak az ECHL-ben. A hírek szerint az új játékos pénteken a Fehérvár ellen be is mutatkozhat.

A szlovénok ugyanakkor megszabadultak Simon Fergusontól, a kanadai pontzsák náluk nem nyílt ki, 10 meccsen 3 assziszt kevés egy légiós csatártól. Egy szlovén centertől is megváltak, a 22 éves David Sefic a Mladi Jesenicében folytatja.

A Dornbirn kihasználta a try-outos cserelehetőséget, és kölcsönvette a Linztől az ott egyelőre mellőzött kanadai születésű Michael Leblert. Ezen a módon lehet a ligán belül is klubot váltani.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN