Egy nehéz nap éjszakája ? Reloaded

Jó lett volna valami vidámabb címet keresni a ma esti beszámolónak, de ilyen a sors, egyszer fent, egyszer lent. A felszerelés-menedzser naplója. A magyar népmesék szereplői felett ma győzedelmeskedtek Hans Christian Andersen kis hableányai. A hasonlat annyiban sántít, hogy hableányokról jelen esetben szó sincs, hanem igen jó fizikai adottságokkal rendelkező dán játékosokról. Szerencsére a maribori világbajnokságról készített beszámolómban sikerült olyan jól megfogalmaznom azokat a gondolatokat, amelyek először eszembe jutottak, hogy hamarjában be is illesztettem ide újra:

“Azt hiszem, hogy most nem untatlak benneteket a napi rutin leírásával, hiszen mindannyian arra vagytok kíváncsiak, hogy mi történt?  Hangsúlyozom, hogy a továbbiakban megfogalmazásra kerülő gondolatok szigorúan az én gondolataim, írásomat nem mutattam be senkinek “ellenőrzésre”, ezért az ebben foglaltakat is egyedül rajtam lehet számon kérni.

Hogy mi történt? Kikapatunk. Sokan ? így a csapat tagjai is ? tragédiaként, egy álom szertefoszlásaként élték meg a ma délutáni mérkőzést, de remélem holnap már más gondolatokkal fognak ébredni, s új célokat tűznek majd ki maguk elé, amely nem is lehet más, mint hogy továbbra is lépésről lépésre haladva teljesítsék a feladatokat, hiszen csak akkor várhatjuk a sorstól, hogy esetleg visszaadja nekünk azt, amit ma elvett tőlünk?”

Mert nem indult rosszul a mérkőzés. Viszonylag hamar sikerült felvennünk a játék ritmusát, mindkét oldalon adódtak helyzetek, de a vezetést nekünk sikerült megszereznünk, majd a dán egyenlítést követően ismét ?beköszöntünk?, így egygólos előnnyel mehettünk pihenőre. A második harmad sajnos nem tudott időben elkezdődni a pálya játékra alkalmatlan volta miatt, s talán ezen kis plusz szünet alatt történt valami olyan, ami miatt képtelenek voltunk válaszolni a 3 dán gólra.

A játékvezetőkre különös panasz nem lehetett, az összes befújt szabálytalanság megadható volt, legfeljebb annyit jegyezhetek meg, hogy a mérce nem volt egyenlő mindkét csapat irányába. Kritikus helyzetben kerültünk kettős hátrányba, amelynek az első részét sikerült kivédekeznünk, de utána sajnos fejet kellett hajtanunk.

A harmadik harmadban sikerült visszatalálnunk saját játékunkhoz, többször beszorítottuk ellenfelünket, de ezen a délutánon egy gólnál közelebbre nem tudtunk kerülni a két csoporttal feljebb vitézkedő ellenfelünkkel szemben.

Szoros mérkőzést vívtunk velük, de talán még nem voltunk eléggé érettek a győzelemre. Igen szomorúak voltunk, hogy ma nem sikerült egy újabb csoda… Azt viszont nem szabad megengedni, hogy ez a vereség a további mérkőzésekre is rávesse az árnyékát. Bízom a csapatban, bízom abban, hogy együtt átlendülnek a mélyponton, s mérkőzésről mérkőzésre haladva, folyamatosan új célokat kitűzve haladnak majd a zárónap felé.

Mert azt nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen további feladatot várnak még erre a csapatra, illetve ennek a csapatnak a 18 év alatti szelekciójára.

A mai napra vonatkozó gondolataimat Minarik Ede feledhetetlen mondásával zárom: ?Kell egy csapat!? Igen kell egy csapat, amely nem esik pánikba, ha nem születik számára kedvező eredmény, dolgozik alázatosan, s együtt kerekedik felül a problémákon, mert nagyon jól tudja, hogy az út, amelyre lépett, sokszor nehéz és rögös. Bánattal, lemondással terhelt, de ugyanakkor sikerekkel szegélyezett. Lányok, higgyetek magatokban, higgyetek abban, hogy a sok-sok befektetett munka meghozza majd a gyümölcsét, mert csak a szótárban előzi meg az eredmény a munkát?

MeLa