Razingar

Hazatért a szlovén válogatott kapitánya

   

Meglepő átigazolással rukkolt elő a Mladi Jesenice, leigazolta Tomaz Razingart.

A csődbe ment jesenicei profiklub utánpótlás-részlege jelenleg kizárólag az EBYSL-ben, azaz a junior EBEL-ben indul, ahol a sokszoros szlovén válogatott játékos nem játszhat. Az A csoportos Szlovénia csapatkapitánya már részt is vett a csapat edzésén. Mint a csapathonlapnak elmondta, fontos volt számára, hogy addig is játékban legyen, amíg nem talál magának más csapatot. “Lehet, hogy hamarosan kapok egy szerződést, és távozom, de addig is szeretném segíteni a jesenicei hoki újjáépítésében Miha Reboljt. Szeretném megmutatni, hogy támogatom az erőfeszítéseiben. Ráadásul amíg nem kapok szerződést, addig is megfelelő edzéseken és mérkőzéseken vehetek részt.”

Segítsége éppen jól jön a piros-fehéreknek. A jesenicei hoki újjáépítésén fáradozó klub fohászai ugyanis meghallgatásra találtak, és a hoppon maradó szlovén csapatok számára a szlovén szövetség kiírt egy felnőtt bajnokságot, amelynek bár első szakasza a hírek szerint csapatonként csak 12 mérkőzést jelent, mégiscsak több, mint a semmi. A Jesenice ide verbuválta össze nagy sietve a felnőttcsapatát. Razingar mellett több, az EBEL-ből már ismerős hokis is tagja a szlovén bajnoki keretnek.

A megállapodásnak része az is, hogy a csapatban való szereplésért egyikük sem kap pénzt, Razingar pedig bármikor szabadon távozhat, ha meg tud állapodni valakivel. A 33 éves csatár az előző szezonban a Villach légiósa volt, de Jarvenpaa edző nem tartott rá igényt. A Jesenice első bajnoki mérkőzésre 19-én Mariborban kerül sor. Mindez persze csak feltételes módban értendő, hiszen az eredetileg jelentkező négy klub közül kettő szereplése is kérdéses.

 

A Bled és az Olimpija második csapata ugyanis máris visszakozni készül a szerveződő szlovén bajnokságtól. Előbbiek esetében az anyagiak, utóbbiak esetében pedig a bevethető játékosok száma a probléma, a fővárosi csapatban ugyanis csak olyan játékosok vannak, akik az EBYSL-ben is játszanak. A Jesenice?Maribor derbit azonban mindenképpen lejátsszák, legfeljebb bajnokiból átminősül barátságos mérkőzéssé.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN