

A csoportos meccsek a Jégpalotában
Magyarország?Csehország páros mérkőzés következik szombaton és vasárnap. A világ 8 legjobb női ifjúsági csapata közül kettő csap össze. Már csak 45 van hátra a világbajnokságig, megvan a bő keret.
Megkezdte hosszú felkészülését az A csoportos ifjúsági világbajnokságra a Gömöri Csaba vezette női válogatott. A finnországi eseményig hat hét van hátra, egészen pontosan 45 nap, hiszen december 29-én Kanadával nyit a magyar csapat.
Az a cseh válogatott érkezik Budapestre, amely a tavalyi vb-n legyőzte Oroszországot, és ez idő szerint a világ 6. legjobb ificsapata.
A tromsői csoda után Vierumakiban is történelmet szeretne írni a női szelekció, ugyanis magyar válogatott még soha nem maradt bent az A csoportba a feljutást követő évben. “Mivel eddig ilyen erősségű csapatokkal nem találkozott a csapat, ezért a vezetőség minőségi ellenfelet keresett, hiszen szükség van a kemény, kiélezett találkozókra ahhoz, hogy lemérjék, hol tart a csapat.” Írja az icehockey.hu beharangozó cikke.
Pénteken felkészülést tart a szakmai stáb, majd szombaton és vasárnap következik a várva várt találkozás a cseh csapattal, a Jégpalotában, ahová a belépés ingyenes ezekre a meccsekre.
November 17., szombat, 17:30
Magyarország?Csehország
November 18., vasárnap, 12:30
Magyarország?Csehország
A női U18-as válogatott játékoskerete:
| Név | Szül. év | Csapat |
| Kapusok: | ||
| Csató Viktória | 1995 | ESMTK |
| Németh Anikó | 1996 | ESMTK |
| Paulheim Adrienn | 1998 | Marilyn |
| Poltzer Renáta | 1997 | Vasas |
| Védők: | ||
| Botond Barbara | 1996 | Vasas |
| Holzer Bernadett | 1998 | Vasas |
| Kiss-Simon Franciska | 1995 | Vasas |
| Köles Kata | 1996 | Marilyn |
| Medgyes Dorottya | 1996 | MAC |
| Németh Bernadett | 1996 | ESMTK |
| Tóth Enikő | 1996 | MTK |
| Váradi Nikolett | 1998 | MAC |
| Mezőnyjátékosok: | ||
| Dabasi Réka | 1996 | ESMTK |
| Horváth Tifani | 1996 | Vasas |
| Huszák Alexandra | 1995 | Vasas |
| Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | Vasas |
| Kiss Andrea | 1996 | MAC |
| Krivi Krisztina | 1996 | Vasas |
| Pál Vanda | 1997 | MTK |
| Pártos Réka | 1996 | ESMTK |
| Pintér Hanna | 1998 | MAC |
| Pintér Lili | 1996 | MAC |
| Somogyi Vivien | 1995 | MAC |
| Szelényi Lilien | 1997 | Vasas |
| Ungár Rebeka | 1997 | MTK |
| Wende Rebeka | 1996 | Vasas |
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni


