HCIAVS2

Innsbruck?Fehérvár 0-9

   

Munro mind a 32 lövést hárította, hibátlanul védett, ráadásul sorozatban második mérkőzésén adott gólpasszt. Kiválóan kezdte a Fehévár hárommeccses idegenbeli túráját Innsbruckban. Az utóbbi időben felvett jó szokásához híven, hamar vezetést szerzett a Fehérvár, hiszen Banham már a harmadik percben betalált Machreich kapujába. Ekkor még nem sok minden látszott abból, hogy mi vár az Innsbruckra, hiszen több gól ebben a harmadban nem esett. Nem úgy a másodikban! A 23. percben Horváth András lőtte be Ladányi passzát emberelőnyben, majd két és fél perccel később Sofron tette ugyanezt, immár egyenlő létszám mellett, amivel 3-0-ra vezetett a magyar csapat. A 35. percben Metcalfe növelte az előnyt, ő is emberfórból volt eredményes. Két perccel később Sikorcin volt eredményes, Tokaji és Kovács passzából, amivel már 5-0-ra vezettek Neliba mester tanítványai. Ekkor azonban még nem volt vége, hiszen Pratt kiállításából Ladányi szerzett emberhátrányos gólt, 0-6.

A harmadik harmadra annyi kérdés maradt, hogy mekkora lesz a különbség, illetve hogy sikerül-e kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést. A különbség növeléséről a fiatalok gondoskodtak, hiszen a 45. percben Benk, a 48.-ban Hajós volt eredményes, ezzel már 8-0-ra vezetett a Fehérvár. Érdekesség, hogy Benk góljánál Munro adta a passzt, ezzel már sorozatban második meccsén szerzett pontot a kapus. Metcalfe az 53. percben megszerezte saját maga második, csapata kilencedik gólját. A hátralévő hét és fél percben újabb gól már nem esett, így fölényes, 9-0-s győzelmet aratott a Fehérvár.

HC TWK Innsbruck

0-9 (0-1, 0-5, 0-3)

Sapa Fehérvár AV19

EBEL. Innsbruck, 1500 néző. Játékvezetők: Auger, Wallner, Gehsler, Kalb.
Machreich (Repitsch) K Munro (Bálizs)
Lindner, Insana, Höller, Lemieux, Nödl 1 Sille, Orbán, Bailey, Benk, Magosi
Pittl, Stern, McGregor, Bartlett, Schennach 2 Durco, Pratt, Banham, Johansson, Metcalfe
Switzer, Manavian, Hanschitz, Fox, Mössmer 3 Horváth, Hetényi P., Sofron, Vas M., Ladányi
Pedevilla, Schennach, Echtler, Steiner, Hörtnagl 4 Tokaji, Kovács Cs., Sikorcin, Mihály Á., Hajós
Daniel Naud E Jan Neliba
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 02:58 Banham Bailey
0-2 22:52 PP Horváth Ladányi
0-3 25:30 Sofron Ladányi Durco
0-4 34:07 PP Metcalfe Durco Johansson
0-5 36:08 Sikorcin Tokaji Kovács Cs.
0-6 38:04 SH Ladányi
0-7 44:31 Benk Munro
0-8 47:57 Hajós Benk Bailey
0-9 52:20 Metcalfe Kovács Banham
32 Kapura lövések száma 43
16 Kiállításpercek 14

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN