


Világgá ment a Patriot
Ez évi utolsó két mérkőzésére utazott el szombat reggel a magyar MHL-csapat, 7700 kilométerre Budapesttől. Galéria.
Hétfőn és kedden Habarovszkban lép jégre Igor Tóth csapata, az Amurszkije Tyigri otthonában. A Budapesttől 7700 kilométerre fekvő, Japánhoz közel eső távol-keleti városban 10 órával előrébb jár az idő, mint Magyarországon, Nemes Benjáminék számára az akklimatizáció is nagyon komoly kihívás lesz, hiszen az első mérkőzés előtt nem egészen egy napot töltenek majd a helyszínen.
Amennyiben a Patriot pontokat szerez, elkerülhet az utolsó előtti helyről. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis a habarovszkiak a Jégpalotában is mindkétszer nyerni tudtak, és azóta is komoly meccseket nyertek meg.
Igor Tóth vezetőedző mindennek ellenére nem adott kimenőt a Junoszty kétszeri legyőzését követően, hanem speciális módszerrel próbálja leküzdeni a nem mindennapi akadályt, mint azt a Patriot hírleve írja: “A fehéroroszok elleni második meccs után ismét hosszú regenerációs átmozgatást tartunk, utána pedig két napig edzésekkel készülünk a Tyigri ellen. Az utazást úgy terveztük, hogy mivel tíz órás időeltolódással kellene megbirkóznunk, inkább leszállunk, gyorsan, akklimatizálódás nélkül lejátsszuk a két meccset, és amint lehet, jövünk is haza.”
A Junoszty Minszkkel játszott páros mérkőzés legjobb fotóit szokásos módon az mfafotónak köszönhetjük.