Új aréna Detroitban?

 

Mike Ilitch a Detroit Red Wings tulajdonosa új jégcsarnok építését vette a fejébe. Bár az átadásig el kell telnie még legalább 5-6 évnek, a tulajdonos máris megtette az első szükséges lépéseket. Először is találkozott Michigan Állam Szenátusi Kormányának Műveleti Bizottságával, ahol előterjesztette a tervét, amire meg is kapta a jóváhagyást.

A Vörös Szárnyak jelenlegi otthona, a többfunkciós Joe Louis Aréna tökéletesen működik, hasznos, ám sportrendezvények megtartására már elavultnak számít. Az új aréna abszolút multifunkcionális lenne, helyet kapnak majd benne üzletek, irodák, lakások, rendezhetnek benne kiállítást, koncertet, jégkorongmeccset és kosárlabdát is. Ilitch nem titkolt célja, hogy a Red Wings és a Pistons is egy csarnokban játsszon, a Pistons elnöke, Tom Gores pedig nem zárkózik el az ötlettől.

Az építkezéssel kapcsolatos másik nagy kérdés, hogy hol legyen a csarnok. Az Ilitch család rengeteg telek tulajdonával rendelkezik Detroitban és környékén. A szakértők szerint a Fox Theater vagy a Motor City Casino közelében lehet az új csarnok.  Amerikai mértékkel  mérve a két terület nem esik messze egymástól de mindkettő mellett szólnak érvek pro és kontra. A Fox mellett, hogy a közelben van a Ford Field és a Commercia Park, az NFL-es Lions és az MLB-ben szereplő  Tigers stadionja, tehát egész szép kis sportvárosi rész születne. A Fox ellen szól, hogy ezzel óriási lenne a zsúfoltság a környéken, ráadásul  a parkolóhelyek is végesek. Továbbá a csarnok méretei így abszolút be lennének határolva, ami kizárja egy bővítés vagy átépítés lehetőségét évtizedek múlva.
Reálisabbnak néz ki a Motor City Casino és környéke. Itt nagyobb a tér az építkezésre,  a csarnok építésével javítanák a környék infrastruktúráját és életszínvonalát  egyszóval jobban fejlődne ez a városrész. Az egyetlen akadály maga az NHL, amelynek vannak fenntartásai a kaszinóval és a szerencsejátékkal a csarnok közelsége miatt.

Akárhogy is alakul valószínű, hogy itt vagy ott, de új csarnokban fogjuk látni a Vörös Szárnyakat, mert amit egyszer Ilitch a fejébe vesz, azt gyakorlatilag kivétel nélkül végbe is viszi.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN