Pleszkan Jozsef

Nagyon jól összeállt ez a csapat

   

A magyar juniorválogatott szombaton megérkezett Brassóba, a divízió 2/A csoportos világbajnokság helyszínére, ahová péntek este vonattal indult.

Negyedik és egyben utolsó utánpótlás-világbajnokságára készül Pleszkán József, a magyar válogatott kapusa. Eddig még sem ifjúságiként, sem juniorként nem örülhetett feljutásnak. Mint a pénteki indulás előtt a Jégkorongblognak elmondta, az ezüst- és bronzérem után most már mindenképpen aranyat szeretne hazavinni.

“Nagyon jól összeállt ez a csapat. Hosszú felkészülés van mögöttünk, az edzők sok mindenkit kipróbáltak. A világbajnokságra utazó csapat a legjobb magyar juniorválogatott, mert most ez a 22 játékos képviseli Magyarországot.

Magamról szólva elmondhatom, jó formában érzem magam. Nem tudom, Olivérre vagy rám épül-e majd a válogatott Brassóban, de úgy érzem, mindkettőnk meg tudja oldani a ránk háruló feladatot. Kapustársammal, Ágoston Olivérrel jó a kapcsolatom, folyamatosan segítjük egymást, de ebből a szempontból idén különös szerencsém van, hiszen az UTE-ben Hajek Márkkal ugyanilyen baráti a viszonyom.

Nyáron igazoltam a Megyeri útra, és nem bántam meg a döntést. Újra együtt dolgozhatok Várady Csabával, akinek a legtöbbet köszönhetek, de rajta kívül is elmondható, hogy jó szakmai munka folyik Újpesten, remek az edzői kar. Az eredményeink is egyre jobbak, bár az összkép csalóka. Mi ízig-vérig magyar csapat vagyunk, fiatal játékosokkal. Nekem nagyon tetszik ez a felállás, jó érezni a bizalmat.

Ugyanakkor mindenki találgatja, sokszor tőlem is megkérdezik, hol tartanánk, ha nálunk is lenne 3-5 komoly légiós, mint a többi csapatnál.  Úgy gondolom, hogy nyilván jóval több pontot szereznénk légiósokkal, azt sem tartom kizártnak, hogy a rájátsázsba kerülésért küzdenénk.

De ezekben a hetekben az U20-as vb jelenti az első számú feladatot, nagyon koncentrálok erre az eseményre, hiszen már az első meccsen nagyon komoly rangadó vár rank, vasárnap Japánnal kezdjük a sort.”

A junior-világbajnokság menetrendje:

december 9. Magyarország?Japán
december 10. Litvánia?Magyarország
december 12. Magyarország?Spanyolország
december 13. Hollandia?Magyarország
december 15. Magyarország?Románia

A juniorválogatott aktuális játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Ágoston Olivér 1994 Espoo (FIN)
Pleszkán József 1993 UTE
Védők:
Arany Máté 1994 Fehérvár
Árkovics Bálint 1993 Fehérvár
Bojkó Bálint 1993 MAC
Könczei Áron 1994 Debrecen
Léránt René 1994 FTC
Reiter Attila 1994 Fehérvár
Vojtkó Mátyás 1993 Nové Zámky (SVK)
Támadók:
Dömötör Róbert 1993 UTE
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Fliszár Zalán 1994 Vasas
Gágyor Péter 1994 Vasas
Hamvai Szilárd 1995 Fehérvár
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Miskolczi Márk 1993 Miskolc
Nagy Krisztián 1994 Miskolc
Sárpátki Tamás Róbert 1994 Fehérvár
Szabó Dániel 1995 Fehérvár
Ritó László 1994 Miskolc
Tóth Gergő 1993 Fehérvár
Vincze Péter 1995 Fehérvár

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN