Széligék nyertek, Kóger újabb pontja

 

A Briancon 6-5-re nyert az ősi rivális Grenoble otthonában a Ligue Magnus szombati fordulójában. A mérkőzés felénél már 3-1-re vezettek a hazaiak, ám három perc alatt lőtt négy góllal fordítottak Széligék. A harmadik harmadban egyenlített a Grenoble, de a 46. percben visszavette a vezetést a Briancon, és innen már nem is engedte ki kezéből a győzelmet.

Vas Jánosék ellenben kikaptak otthon a Rouentól, ugyancsak a francia élvonalban. A vendégek már az első harmad végén 3-1-re vezettek, majd a második és harmadik harmadban ehhez még egy-egy gólt hozzátéve végül 5-1-re nyertek. Győzelmével a Briancon megőrizte második helyét, az egyre jobb formába lendülő Rouen feljött a harmadik helyre, a Dijon az ötödik a tabellán.

Bár a vezetést megszerezték, a végén Bartalis Istvánék is kikaptak az Allsvenskanban a Vasteras otthonában. A vendégektől Mikael Zettergren duplázott és gólpasszt is adott, Marcus Eriksson szintén három pontot szerzett, a vége 3-1 lett. Bartalis hamradik soros szélsőként sem lőtt, sem kapott gólnál nem volt jégen.

Kóger Dániel csapata, a South Carolina Stingrays a pénteki hosszabbításos győzelem után szombaton büntetőkkel verte 6-5-re a Trenton Titanst az ECHL-ben. A mérkőzés a New Jersey csatára, Travis Zajac öccse, Kelly Zajac duplájával indult. Innen még az első harmadban fordított a hazai csapat, ám a harmad vége újra a Titansé volt, így 3-3-mal mentek az első szünetre a csapatok. A második harmadban újra kettővel elmentek a vendégek, ám Kógerék újfent egyenlíteni tudtak. Mivel a hosszabbításban egyik csapat sem szerzett gólt, így jöhetett a szétlövés, amelyben a Stingrays volt a szerencsésebb. Kóger egy pontot szerzett, ezen felül a 47. percben részt vett egy verekedésben, amiért 5 percet kapott, a rávezetések során is bízott benne edzője, nem hiába, Kóger beverte a büntetőt.

Hetényi Zoltán csapata, a Cincinnati Cyclones 4-1-re kikapott az Evansville otthonában. Hetényi ezúttal sem védett, kapustársa 29 lövésből 26-ot hárított, ami 89%-os teljesítmény.

Cimkék: , , , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN