Kercsó Csaba és Ravil Hajdarov a Vasas edzője

   

Magyar bajnok edző és szovjet válogatott csatár szerződött a Jégpalotába.

Kercsó Csaba 25 év után tért vissza Gyergyószentmiklósra, majd a múlt héten 13 év után a magyar jégkorongsportba. 1987-től 1996-ig dolgozott Jászberényben, ahol 1990-ben a Lehel HC-vel második vidéki csapatként lett magyar bajnok. Emellett többször is dobogón végeztek, Magyar Kupát nyertek. Utána egy évig Dunaújvárosban volt szakmai tanácsadó ? bajnoki ezüstérem és MK-győzelem, majd 1998/99-ben az Ú. Dózsa vezetőedzőjeként bajnoki bronzéremmel fejezte be magyarországi hokis karrierjét. 2005 óta Új-Zélandon edzősködött, a köztes időben gyorskorcsolyázókat készített fel az 58 éves szakember.

A 46 éves Ravil Hajdarov játékos-pályafutása sokkal kiemelkedőbb, mint eddigi edzői sikerei. A Vasas előtt Németországban dolgozott, 20 éve ott él. 1992-ben a szovjet élvonalban hokizott, csúcson az 1990-es évek elején volt, amikor 4 évig a Dinamo Moszkvát erősítette. Olimpiai és világbajnokokkal szerepelt együtt, ő maga 17-szer húzta magára a szovjet válogatott mezét, játszott Izvesztyija Kupán és Kanada Kupán is, 4 gólt lőtt.

Kercsó Csaba elsősorban a kölyök-, másodsorban a serdülőcsapat edzőjeként dolgozik, míg Ravil Hajdarov az ifjúságiak szakmai munkájába kapcsolódott be.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN