


Gary Bettmann elnézést kért a lockoutért
Szerda délután New Yorkban a tulajdonosok többsége elfogadta és ratifikálta az NHL új, 10 évre szóló kollektív szerződését. Az a 740 játékos, aki tagja a szakszervezetnek, csütörtökön és pénteken elektronikus úton adhatja le szavazatát. Ha a többség elfogadja a szerződést, akkor szombaton aláírhatják a szerződést és vasárnap megnyílhatnak az NHL-es edzőtáborok, 19-én pedig végre bedobhatják a korongot.
Gary Bettman a ratifikálást követő sajtótájékoztatón már-már személyes hangvételű nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását, amit a tengerentúlon úgy értékelnek, hogy az első lépés, ami arra mutat, hogy a liga kezdi felmérni, mekkora károkat okoz egy lockout. Mint mondta: “Elnézést kérek mindenkitől, a játékosoktól, akik világosan értésemre adták, hogy ők játszani akarnak, nem pedig munkaügyi vitákban részt venni, elnézést kérek a partnereinktől, akik pénzügyileg és személyesen is támogatnak minket, és elsősorban is elnézést kérek a szurkolóinktól, akik szeretik ezt a játékot és akik meg voltak fosztva ettől.
Tudom, hogy semmilyen magyarázkodás vagy bocsánatkérés nem fogja kitörölni azokat a kemény érzelmeket, amik az elmúlt hónapokban kialakultak, de ezzel a bocsánatkéréssel ettől függetlenül tartozom önöknek. Mint az NHL komisszárjának sokszor olyan döntéseket kell meghoznom, melyek csalódást keltenek, néha egyenesen dühössé teszik a szurkolókat és a játékosokat egyaránt. Ez egy hosszú és különösen nehéz tárgyalási folyamat volt, amely jóval tovább tartott, mint azt bárki szerette volna. Tudom, hogy ezzel csalódást keltettünk és frusztráltunk olyan embereket, akik számos módon támogatják az NHL-t.”
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy