A Toronto GM-váltással kezdte a szezont

   

Máris megvan az új szezon első komoly távozója. A Toronto Maple Leafs menesztette Brian Burke-öt, a csapat general managerét. Utóda David Nonis lett. Burke nem hagyja el a csapatot, vezető tanácsadó lesz.

Burke megítélése hosszú-hosszú évek óta megosztotta a Maple Leafs szurkolóit. Megváltóként tekintettek rá 2008 novemberében, amikor a csapathoz érkezett, ám nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, a Toronto vele sem volt képes a rájátszásba jutni, pedig mindent megtett a siker érdekében. A 2009-es drafton Nazem Kadrit választotta, majd a szezon kezdetén a rivális Bostontól megszerezte Phil Kesselt. Habár sokan felrótták neki, hogy a Kesselért adott két első és egy második körös választási joggal túlfizette a Bostont, nem foglalkozott a kritikákkal. (A Bruins a jogokkal Tyler Seguint, Dougie Hamiltont és Jared Knightot választotta.)

2010-ben jött Dion Phaneuf, de a rájátszás az ő érkezésével sem lett meg. A liga legértékesebb csapata szégyenszemre 2004 óta nem járt a playoffban, és 1967 óta nem nyert bajnokságot. Ezzel mindkét kategóriában “első” a Maple Leafs.

Burke legnagyobb hibájának azt tartják, hogy nem tudott egy megfelelőnek tartott kapust szerezni a csapatnak. Regnálása alatt megfordult a keze között jó néhány kiöregedett kapus, mint Belfour, Giguere vagy Curtis Joseph, rengeteg fiatal tehetség, de azok sem váltak be, és most már biztosra vehető, hogy a nagy fogás nélküle történhet meg. Meg nem erősített információk szerint ugyanis Torontóba tart a liga egyik legjobbja, Robert Luongo. A Vancouver persze nem adja olcsón a kapust, mert a Leafs tehetséges fiataljait nézte ki magának, Nazem Kadri és Tyler Bozak vagy Jake Gardiner lehet az ára.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN