A Donbasszé a Kontinentális Kupa

   

Az ukrán KHL-csapat nyerte az IIHF egyetlen nemzetközi klubtornáját.

A Kontinentális Kupa szombati fordulója nem döntött semmiről, még akár az addig két vereséggel álló Bolzano is nyerhetett volna. Aki már látott kanadai-olasz játékosokkal felálló csapatot a győzelem ízét megérezni, az tudhatta, hogy a fehérorosz bajnok Zslobinnak nem lesz könnyű dolga vasárnap. Nem is volt, hiszen a remekül védekező Bolzano egyetlen gólt sem kapott az esélyesebb fehéroroszoktól. A szintén góltalan rájátszás után jöhettek a büntetők, amely során végül is 1-0-ra nyertek az esélyesebb fehéroroszok. Ezzel az is eldőlt, hogy az esti meccs a házigazda Donbassz és a címvédő Rouen között egyben kupadöntő is lesz, hiszen aki nyer, az viszi a trófeát is.

A mérkőzés első harmada aztán kiegyenlített játékot hozott, hiszen a házigazdák vezető találatára a Rouen még egyenlíteni tudott. Innen azonban nagyon egyoldalúvá vált a találkozó, a hátralévő 50 percet ugyanis 6-0-ra nyerték az ukránok, a meccs végeredménye így 7-1 lett. Említésre méltó, hogy az ukrán csapat a három mérkőzés alatt mindössze egyetlen gólt kapott.

Az összefoglalókat itt tekinthetik meg.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN