Gomezt elküldte a Montreal

 

Scott Gomezt és a Montreal Canadiens útjai szétváltak. A szakítást Mark Bergevin a csapat general managere jelntette be.
A korábbi remek centert akit 2000-ben még az év újoncának választottak egyszerűen kitették a csapatból. Az ok roppant egyszerű, Gomez borzalmasan teljesített az utóbbi három szezonban és ehhez még párosult a horribilis fizetése. Gomez kálváriája még 2007-ben kezdődött amikor évi több mint 7 millió dollárért aláírt a Rangershöz. Az első szezonja még remekül sikerült a New Yorkban ám a második szezonban első soros centerként mindössze 58 pontra volt képes. Sather mester ekkor sózta Gomezt a Montreal nyakába amivel a Habs története egyik legrosszabb cseréjét hajtotta végre. Utolsó két szezonjában mindössze kilenc gólra és negyvenkilenc pontra volt képes.

A szurkolók sem kímélték, az első számú közellenség lett Montrealban. Sőt a szurkolók odáig mentek, hogy hivatalos oldalt indítottak a gólcsendnek. Az oldal mind a mai napig él a didgomezscore.com címen. A góltalanság több mint egy éven keresztül tartott, 2011. február 5-e után csak 2012. február 9-én talált be az Islanders kapujába.

És a jövő? Gomeznek 2014-ig szóló szerződése van, jelenlegi fizetése 7.357.000 dollár. Mivel a fizetési sapka nagyon szorít ezért a nyáron a Canadiens kivásárolja futó szerződéséből a centert ami négy és fél millió dollárjába fog fájni a csapatnak. A legfrissebb hírek szerint az NHL és az NHLPA kedden megegyezett arról, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében, minden csapat két játékost még ezen a héten, gyorsított eljárásban kivásárolhat. Ez az opció a 3 millió dollárt vagy többet kereső játékosok esetében nyitott. Így kis szerencsével Gomez még erre a szezonra is találhat magának új csapatot. Valószínűleg hasonló sors vár Wade Reddenre is, de ez már egy másik történet.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN