
Vas János három gólpasszával nyert a Dijon
A Ligue Magnus középszakaszában a Vas Jánossal felálló Dijon a középszakaszban küzd a legjobb nyolc közé kerülésért. A három nyert mérkőzig tartó párharcban az Epinal az ellenfele, melyet a pénteki első találkozó alkalmával 4-3-ra győzött le. Nem volt sima meccs, mert ugyan a 24. percre 2-0-s vezetést szerzett a Dijon, az Epinal 10 perc alatt lőtt három góljával fordítani tudott. A mérkőzést a harmadik harmadban nyerték meg Vasék, amikor két emberelőnyt kihasználva előbb egyenlítettek, majd a vezetést is újra megszerezték. A 4-3-as győzelemből Vas János alaposan kivette a részét, hiszen a második, a harmadik és a negyedik gólnál is asszisztos volt.
Bartalis István csapata, a Troja/Ljungby hosszabbításos győzelmet aratott idegenben az Almtuna felett. A vendégek egy emberelőnyt kihasználva szereztek vezetést a hatodik percben, amit a hazaiak egészen az 54. percig képtelenek voltak kiegyenlíteni. Miután azonban ez sikerült, hosszabbításra került sor, amelynek 55. másodpercében az első gólnál asszisztot jegyző, angol Robert Dowd megszerezte a mindent eldöntő találatot, kialakítva a 2-1-es végeredményt. Bartalis pontot nem szerzett.
A Djurgarden szintén idegenben szerepelt és kapott ki 4-2-re az Örebro csapatától. Hári János ezúttal nem játszott. a Djurgarden egy meccsel többet játszva is három pontra van a biztos rájátszást érő harmadik helytől, jelenleg ötödik a tabellán.
Hentes Kristóf csapata számára véget ért az idény, mivel hazai pályán szenvedett 4-3-as vereséget a Langenthaltól. Hentes ezúttal sem játszott, söpréssel jutott a négy közé az alapszakaszban második helyen végzett Langenthal, amely a párharc toronymagas esélyese volt.
Az ECHL-ben az Orlando csapata 4-2-es győzelmet aratott a Gwinnett Gladiators felett. Hetényi Zoltán ezúttal a kispadon kapott helyett, kollégája 28 lövésből 26-ot hárított, amely 92,8%-os teljesítmény.
| Név | Csapat | Liga | H | A | P | ||
| Bartalis István | Troja/Ljungby | Allsvenskan (SWE-2) |
10. (14) | 43 | 4 | 5 | 9 |
| Fekete Dániel | VEU Feldkirch | AUT-2 | 6. (6) | 12 | 3 | 8 | 11 |
| Hári János | Modo | Elitserien (SWE) |
5. (12) | 29 | 0 | 3 | 3 |
| Hári János | Asplöven | Allsvenskan (SWE-2) |
11. (14) | 1 | 0 | 3 | 3 |
| Hári János | Djurgarden | Allsvenskan (SWE-2) |
5. (14) | 12 | 2 | 4 | 6 |
| Hentes Kristóf | GCK Lions | NLB (SUI-2) |
7. (11) | 46 | 5 | 10 | 15 |
| Hetényi Zoltán | Cincinnati Cyclones | ECHL | 13 | 2,43 | 91,3% | ||
| Hetényi Zoltán | Orlando Solar Bears | ECHL | 15 | 2,33 | 91,3% | ||
| Kóger Dániel | South Carolina Stringrays |
ECHL | 21 | 5 | 5 | 10 | |
| Kóger Dániel | Bakersfield Condors |
ECHL | 31 | 2 | 4 | 6 | |
| Ladányi Balázs | Bolzano | Serie A (ITA) |
3. (10) | 9 | 2 | 1 | 3 |
| Szélig Viktor | Briancon | Ligue Magnus (FRA) |
3. (14) | 25 | 1 | 8 | 9 |
| Vas János | Dijon | Ligue Magnus (FRA) |
5. (14) | 27 | 16 | 28 | 44 |
