Biztos fehérvári győzelem

 

Juniorcsapataink két mérkőzést játszottak szombaton. Az EBYSL-ben vitézkedő fehérváriak a Linz juniorjait fogadták, és Sárpátki 2, Vincze, Rusk, Hamvai, Németh és Tóth Gergő találataival nagyon simán nyertek 7-0 arányban. Lajcs összesen 10 lövést kapott, ennek 60%-át az utolsó 20 percben. Mivel a Znojmo is nyert a Salzburg ellen, így megvan az A csoportból érkező második elődöntős is a csehek személyében. A másik ágon a Jesenice hazai veresége a Graztól azt jelenti, hogy még továbbra is van reményük az osztrákoknak arra, hogy legalább az egyik szlovén csapat kárára egy osztrák kerülhet az elődöntőbe. A szlovák junior 1. Ligában versenyen kívül induló KH Sanok az UTE-Vasas vegyessel mérte össze erejét. A hiányos csapattal kiálló budapestiek nem tudták megnehezíteni a lengyelek dolgát, végül 5-1 arányú vendéggyőzelem született, az egyetlen magyar találat 3-0 után, a 42. percben esett, Frajka szerezte. Vasárnap a junioroknál a Debrecen?UTE-Vasas magyar bajnoki elődöntő lesz a sláger, mellette a Sanok a MAC vendégeként lép jégre késő délelőtt.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN