Hetényi újra hibátlanul védett

   

A meccs embere lett Hetényi Zoltán, aki a harmadik shutoutját mutatta be az ECHL-ben, új csapatában közel 96%-kal véd.

Nem kellett sokat várni, mire a magyar kapus új csapatában is bemutatta első hibátlan teljesítményét, hiszen a csütörtöki volt a harmadik mérkőzése az Orlando Solar Bearsben. Hetényi összesen 29 lövést hárított, és mivel csapattársai a túloldalon betuszkoltak egy találatot a 9. percben, így 1-0-ra nyert a hazai pályán a Reading Royals ellen. Hetényinek, akit a mérkőzés legjobbjának választottak, ez volt a szezonban a harmadik shutoutja, első az Orlandóban, ahol 3 mérkőzésen 1,34-es kapott gólátlagnál és 95,7%-os teljesítménynél tart. Érdekesség, hogy Brizgalov fejvédője után a csütörtöki Orlando-mezeken is feltűnt a Csillagok Háborúja téma.

A Serie A rájátszásában a nehéz helyzetbe került Bolzano az első szükséges lépést megtette a továbbjutás felé vezető göröngyös úton azzal, hogy hazai pályán legyőzte az Asiago csapatát. Az első harmadban a vendégek szereztek vezetést, de Ladányiék még az első 20 percben fordítani tudtak. A második harmadban a vendégek ismét magukra találtak és két lőtt góllal ismét megszerezték a vezetést. A harmadik harmadban azonban a Bolzanón volt a sor, hogy megújuljon, ami sikerült is, két gólt lőve visszavették a vezetést, amit többé már nem is engedtek ki a kezük közül. A végeredmény 4-3 lett. Ladányi pontot nem szerzett, 4 kaput eltalált lövése volt. Összesítésben 3-2-re még így is az Asiago vezet, a neheze most következik, szombaton Asiagóban kell visszavenni a pályaelőnyt, különben kiesik a Bolzano.

Az Allsvenskan csütörtöki fordulójában Bartalis István csapata, a Troja/Ljungby hazai pályán 5-4 arányú győzelmet aratott a Malmö felett. Pedig nem kezdtek jól a hazaiak, hiszen 24 perc elteltével már 3-1 volt a vendégek javára. A második harmad végén azonban Bartalisék két és fél perc alatt kiegyenlítettek, sőt, a harmadik harmadban a vezetést is megszerezték. A Malmö az 54. percben egyenlített és feltehetően a rájátszásért érő helyekért vívott egyre reménytelenebb küzdelemtől vezérelve, másfél perccel a rendes játékidő letelte előtt még a kapusát is lehozta. Ebből azonban a hazaiak szereztek mindent eldöntő találatot. Bartalis a harmadik sorban kapott helyet, pontot nem szerzett.

Kóger Dánielék nagyon sima vereséget szenvedtek az Alaska Aces otthonában. A hazaiak nem sokat teketóriáztak, már az első harmadban nekiestek ellenfelüknek, aminek 17 kapura lövés lett az eredménye. Nagyobb baj volt, hogy ezekből négy is utat talált a kapuba, úgyhogy a vendégek nem meglepő módon az első húsz perc után kapust cseréltek. Nem csak hátul, hanem elöl is gondok voltak azonban a hatékonysággal, így az első vendéggólra a 47. percig kellett várni. Ezt a harmadot sem sikerült azonban megnyerni, mivel a hazaiak az 53. percben értékesítettek egy emberelőnyt, kialakítva az 5-1-es végeredményt. Kóger pontot nem szerzett, egy lőtt és egy kapott gólnál volt a jégen.

 

Név Csapat Liga H A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan
(SWE-2)
10. (14) 45 4 5 9
Fekete Dániel VEU Feldkirch AUT-2 6. (6) 13 3 9 12
Hári János Modo Elitserien
(SWE)
5. (12) 29 0 3 3
Hári János Asplöven Allsvenskan
(SWE-2)
11. (14) 1 0 3 3
Hári János Djurgarden Allsvenskan
(SWE-2)
5. (14) 12 2 4 6
Hentes Kristóf GCK Lions NLB
(SUI-2)
7. (11) 46 5 10 15
Hetényi Zoltán Orlando Solar Bears ECHL 13 2,43 91,3%
Hetényi Zoltán Orlando Solar Bears ECHL 3 1,34 95,7%
Kóger Dániel South Carolina
Stringrays
ECHL 22 5 5 10
Kóger Dániel Bakersfield
Condors
ECHL 32 3 5 8
Ladányi Balázs Bolzano Serie A
(ITA)
3. (10) 12 2 3 5
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus
(FRA)
3. (14) 25 1 8 9
Vas János Dijon Ligue Magnus
(FRA)
5. (14) 30 16 28 44

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN