Cortináék nem jutottak a rájátszásba

   

Az európai ligák többségében véget ért az alapszakasz.

Finnországban már csak egy forduló van hátra, a Jokerit már biztosan megnyerte az alapszakaszt, viszont a tabella többi playoffot érő helyén még történhet változás. Az első körös rájátszást érő tizedik helyen a SaiPa áll 86 ponttal, míg három ponttal követi őket a Pelicans Lahti, ugyanannyi győzelemmel állnak, tehát ha a SaiPa nem szerez pontot a kilencedik Lukko otthonában, míg a Pelicans legyőzi a második Tapparát, akkor a lahtiak végeznek a tizedik helyen.

Németországban három fordulóval a vége előtt még playoffot érő helyen állt az EHC Red Bull München, ám amint az a sorsolásból is várható volt, nem tudta hozni az élcsapatok elleni találkozókat, így csak a 12. helyen végeztek a 14 csapatos ligában. Pat Cortina innentől fogva a válogatottra koncentrálhat, ki kell köszörülnie a csorbát a hazai jégen elbukott olimpiai selejtező után.

Az Elitserien rájátszása március 12-én, kedden kezdődik. Az alapszakaszt 114 ponttal a Skelleftea nyerte, mögötte viszont holtverseny alakult ki. A második Farjestad, a harmadik Lulea és a negyedik HV71 102-102 ponttal végzett, ők élvezhetnek pályaelőnyt a playoff első körében. A svéd liga pont- és asszisztkirálya Bud Holloway lett, a kanadai támadó 55 meccsen 20 gólig és 51 gólpasszig jutott az alapszakaszgyőztes csapatban, míg a gólkirály 31 találattal Carl Söderberg.

Negyeddöntők
Skelleftea (1.)?Brynas (8.) 0-0
03. 12 03. 14 03. 16 03. 18 03. 20 03. 22 03. 24
Farjestad (2.)?MODO (7.) 0-0
03. 12 03. 14 03. 16 03. 18 03. 20 03. 22 03. 24
Lulea (3.)?Frölunda (6.) 0-0
03. 13 03. 15 03. 17 03. 19 03. 21 03. 23 03. 25
HV71 (4.)?Linköping (5.) 0-0
03. 13 03. 15 03. 17 03. 19 03. 21 03. 23 03. 25
Elődöntők
03. 28 03. 30 04. 01 04. 03 04. 05 04. 07 04. 09
03. 29 03. 31 04. 02 04. 04 04. 06 04. 08 04. 10
Döntő
04. 13 04. 14 04. 16 04. 18 04. 20 04. 22 04. 24

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

SM-liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

Elitserien (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN