HUN U18

Magyarország?Nagy-Britannia 6-2

   

A saját fegyverével ölte meg a brit fizikai hokit a mentálisan és erőnlétileg egyaránt tökéletes formát mutató magyar ifjúsági válogatott. Az Erdély Csanád, Kocsis Ferenc, Szabó Dániel csatársor minden tagja öt ponttal zárt, Szabó mesterhármast szerzett. Arany Gergely ismét kiválóan védett. Nagy győzelmet aratott a csapat, komoly munkával.

Kemény, gyors hokival indult a meccs, és ez az első két harmadra végig jellemző volt. Az első helyzet az első emberelőnyünkben alakult ki, percekig nem forogtak veszélyben a kapuk. Hamarosan kettősre duzzadt a fórunk, de nem tudtunk élni vele, kicsit tanácstalanok voltunk. Már lejárt mindkét kiállítás, amikor szabályosan begyötörtük a korongot a kapuba. Nem szép, de hasznos találattal vezettünk. Nagyon bosszantó ilyet kapni, de mennyivel jobb érzés lőni! Egyből visszakaptuk a hátrányt, és bár sokáig intenzíven, jól dolgoztunk hátul és elöl, a végén figyelmetlenek voltunk, hagytuk közel menni a brit csatárt, aki a rövid alsóba bombázott. 1-1. A kemény játékot kezdetben toleráló bíró hamar megzavarodott, ennek volt köszönhető a második hátrányunk, és az is, hogy a britek gáncsait nem fújta be az első harmad hátralévő részében. A harmad közepe nagyon nem a miénk volt, a védekezésben akadtak hibák, szükség volt a kiváló kapusteljesítményre ismét. Az előny továbbra sem ment, de az utolsó 5 percben nagy fölényben játszottunk azonos létszám mellett, és ez biztató volt.

Úgy kezdtük a második harmadot, ahogy kell, góllal. Innentől kezdve a britek megzavarodtak, mi pedig olyan tempót vettünk fel, amelyet nem bírtak követni, csak szabálytalanságok árán. Az előnyöket pedig elkezdtük belőni, így hamarjában 4-1-re alakítottuk az eredményt. Egy emberhátrányos gólt még beszedtünk, de mielőtt a britek bízni kezdtek volna a húsvéthétfői hokifeltámadásban, egy gyönyörű támadás végén visszaállítottuk a háromgólos előnyt. Az első sorunk, a Kocsis, Szabó D., Erdély csatártrió negyedik gólja volt ez.

Fotó: mfafotó (archív)

5-2-ről indítottuk a záró 20 percet, nem volt hová rohanni már. Nyílt sisakos, kevésbé pontos játékot láthattunk ebben a periódusban, de ebben is jobbak voltunk. Jól mozogtunk elöl, és ha hátul ki is hagytunk, Arany Gergely kapus minden helyzetre megoldást jelentett. Ellenfelünk előnyben sem tudott építkezni ekkor, mert folyamatosan nagy fizikai munkát végzett csapatunk, és legalább annyit támadtunk ekkor is, mint a britek. Az első sorunk ezt a játékrészt sem akarta gól nélkül lehozni, Szabó Dániel az 50. percben mesterhármassá egészítette ki addigi dupláját, egyszersmind megszerezte ötödik pontját, csatártársaihoz hasonlóan. Az utolsó tíz percben folytatódott a magyar örömhoki, még az emberelőnyökben sem erőltettük a góllövést, de szépen játszottunk, végig a támadóharmadban maradtunk, sokat kombináltunk, ha kellett, pontosan, jól védekeztünk. 6-2-re nyertünk egy nagyon nehéznek induló mérkőzést, komoly tartás van a csapatban.

Két nagyot léptünk a cél felé, de még az út felénél sem járunk, ezt nem szabad elfelejteni. És végezetül állapítsuk meg, őrületesen jó sportág a mi kedvencünk, ahol egy negyedosztály ifjúsági világbajnokságon ilyen tempó és színvonal van, azt csak szeretni lehet. Egy pihenőnap után Horvátország következik.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN