HUNGBRU18

Hogy eggyel feljebb jussunk a ranglétrán

 

“Nem aggódom azért, hogy fizikailag bárki ellen alulmaradnánk ezen a világbajnokságon” ? értékelte az U18-as vb-t az első két meccs után Szabó Dániel, a Fehérvár csatára, aki a briteknek három gólt lőtt.

“Már a meccset megelőző nap felhívták az edzők a figyelmünket a britek provokáló és ütközős hokijára ? mondta Szabó Dániel. ? Kiemelték, hogy ne menjünk bele semmibe, és ennek hétfőn meg is lett az eredménye, hiszen nagy arányú győzelmet arattunk. Fegyelmezettek voltunk végig. Annak személy szerint nagyon örültem, hogy ilyen fegyelmezett a csapatunk. Az első harmadban még kicsit összevissza voltunk, úgy tűnt, mintha meglepődtünk volna. De aztán a második harmadban már teljes gázzal mentünk.

Az első cserében sikerült gólt szereznem, hála egy jó helyre pattanó korongnak. Ez a gól adott lendületet a csapatnak, ezután a britek már csak futottak utánunk. A harmadik harmadban megtartottuk az előnyünket, így összességében büszke vagyok a csapatra.

Még három meccs áll előttünk, amit be kell húznunk egytől egyig. Bízok magunkban, úgyhogy mindent megteszünk azért, hogy eggyel feljebb jussunk a ranglétrán a vb végén.

Fotó: iihf.com

Örülök, hogy a sorommal ilyen jól sikerült ez a meccs, remélem, folytatni tudjuk ezt a jó sorozatot, de persze akkor sem leszek szomorú, ha szerdán másik soroknak mennek be a helyzetek. Ezúttal nekünk minden sikerült, a többi sor kicsit balszerencsés volt, de mindenki hozzátette a magáét a sikerhez.

Jó tempójú mérkőzés volt a britek elleni, személy szerint én hozzá vagyok szokva ehhez az iramhoz, a Volánnal hasonlóakat játszunk, de a csapat minden tagján látszott, hogy megoldja a feladatát ezen a szinten. Talán már mindenki játszott elég sok ilyen sebességű mérkőzést, emiatt nem aggódom azért, hogy fizikailag bárki ellen alulmaradnánk ezen a világbajnokságon.”

A tallinni vb-n kedden az első pihenőnapot tartják, a magyar csapat is kikapcsolódik egy kicsit, majd szerdán Horvátország ellen folytatja a szereplését. Szabó Dániel eddigi 4, valamint a magyar válogatott mind a 10 gólja megtekinthető itt.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN