HUN nok Auckland 3

Nem a tavalyi gólokkal nyertünk

   

“A tavalyi gólokkal tényleg nem lehet meccset nyerni. A lányok ezt betartották, ezért idén többet lőttek a szlovén csapatnak.” Gömöri Csaba szövetségi kapitány értékel és előretekint a következő feladatra.

“A sebességkülönbség mindent eldöntött. Az első pillanattól gyorsan korcsolyázva és letámadva az ellenfelet játszottak a lányok, és ez pillanatok alatt eldöntötte a már nagyon várt mérkőzést. Szó szerint ki voltak éhezve a játékosok a korongra, a meccsre, hiszen több mint egy hete nem játszottak semmilyen mérkőzést. Ez pedig nekik nagy kihagyás. Ez látszott is mind a 4 soron, hiszen mindenki hatalmas elánnal kezdett. Ez is volt a terv. Minél gyorsabban igazolni a jégen azt, hogy mi több sebességi fokozattal gyorsabbak, továbbá technikailag és taktikailag is érettebbek, képzettebbek vagyunk.

Apropó 4 sor. Sokszor próbálkoztunk mi ezzel, hiszen meggyőződésem, hogy egy ötmeccses vb-t csak 4 sorral játszva és a kapusokat is cserélgetve lehet eredményt elérni. Azonban nekünk ez eddig sokszor nem ment. Mostan először éreztem azt, hogy a 4 sorunk mindegyike erős, és mindenki tudja a helyét és a feladatát. Talán érettebb a felfogása néhány játékosnak, így gyors cseréket lehet elérni, és működni fog a négysorozás.

Sajnos annyiban nem sikerülhetett ez, hogy Jókai Zsófi lába nem javult, ezért nem kockáztathattunk egy esetleges játékot annak érdekében, hogy majd az olasz meccsre felépüljön.

Fotó: Prohi (Facebook)

Így Medgyes Dorci lépett elő a 2. sor centerévé, és 7 hátvéddel, mindig egy duplázóval kezdtük a meccset. És milyen a sors, éppen ő volt az, aki az első és aztán a második gólunkat is lőtte, és így a mérkőzés első 5 percében már meg is nyugtatta a csapatot. Azt gondolom, aki látta a meccset, egyetért abban, hogy az első harmad parádés játékot hozott és 5 gólt, amivel el is döntöttük ezt a meccset. Emellett még volt 2 kapuvas és számos lehetőség a gólszerzésre, de ugye nem mehet be minden. Huszák Szasza így is 2 gyönyörű gólt lőtt, és ami nagy öröm, hogy a 4. sorunk, amiről előzetesen éreztem, hogy a válogatott meglepetéssora lehet, egy nagyon szép gólt lőtt Dettrich Szilvi jóvoltából.

Azt kértük szünetben a csapattól, hogy hokizzon ezen a sebességen végig, és masszív védekezésből gyors korongkihozatallal lőjünk még gólokat, mutassuk az erőt a lelátón ülő és elemző olasz edzőnek és az ausztrálnak is. Ne jöjjön elő az a mentalitás, hogy már biztos a meccs és akkor kevésbé koncentrálunk.

A második harmadban ezt meg is tudtuk valósítani, hiszen hamar gólt szereztünk, Medgyes Dorci már a 3. gólját jegyezte, és nem sokkal később Trencsényi Kitti látványos előretörése után hatalmas gólt lőtt a szlovén kapus füle mellé. És már érett egy Gasparics-találat is, aki szenzációsan mozgatta az első sorunkat. Ahogy egyébként az elején megbeszéltük, a meccs felénél kapust is cseréltünk, és Németh Ancsát Gegesy Bogi váltotta a kapuban.

A 3. harmadra aztán kicsit mégis előjött, hogy egy már megnyert mérkőzésen játszunk. Kicsit dekoncentráltabbak voltunk, a hátvédeink is körülményesebbé váltak, sokan még gólt akartak lőni, és sajnos pár fölösleges szabálytalanság is becsúszott. Ezt ki kell küszöbölni, mert erősebb ellenfél ellen ez nem fog működni, és ők büntetni fognak érte. A szlovén csapat is ki tudta használni egy sajnálatos hibánkat, és megszerezte a becsületgólját ellenünk.

Összességében egy papírforma-győzelem született, noha a szlovén válogatott a világranglistán előttünk áll, de már csak a múltbéli sikerei miatt. Azt mondom, nem lennék meglepve, ha a déli szomszédunk ezen a vb-n távozna ebből a divízióból.

Persze ez legyen az ő gondjuk, nekünk ma már az ausztrálokkal kell foglalkoznunk , mert ahogy a szlovénok ellen a tavalyi gólokkal nem lehetett nyerni, úgy az auszik ellen a tegnapi gólokkal sem.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN