Magyarország?Lengyelország 6-3

   

Újabb nehéz mérkőzést játszott csütörtökön a magyar női válogatott az új-zélandi jégkorong világbajnokságon, melyen már három góllal is vezetett ugyan, ám a lengyelek csaknem kiegyenlítettek. Végül az utolsó 10 percben lőtt két góllal sikerült eldönteni a találkozót, fontos győzelmet aratva.

A szlovének elleni találkozóhoz hasonlóan ismét korán vezetést szereztek a magyar lányok, a 44. másodpercben Huszák Alexandra lőtt emberelőnyös gólt. A japán játékvezető a továbbiakban is szórta a kiállításokat, gól viszont már csak egy esett az első húsz percben, arról is nehezen született végső játékvezetői döntés. Medgyes Dorottya belőtte ugyan a kapusról kipattanó korongot, amit a vezetőbíró meg is adott, ám a kapu mögötti gólbíró azonnal mutatta, hogy nem gól. A lengyelek csapatkapitánya, Szynal-Bensz is perceken át tartó reklamálásba kezdett, ami a lengyel kispadnál folytatódott. Majd miután a játékvezető hajthatatlan volt a magyar gól szabályosságát illetően, ezért nem voltak hajlandóak odaállni a bulihoz a lengyelek, de így is kétgólos előnnyel mehettünk szünetre.

A második húsz perc elején a lengyelek kerültek emberelőnybe, abban a két percben még nem tudtak gólt lőni, viszont nem sokkal utána igen, Pozniewska betalált Németh Anikó kapujába. A lengyel találat felpörgette a magyar lányokat, a 18-8-as kapura lövési arány is ezt jelzi. Ám hiába a sok helyzet, gól csak egy esett, a 32. percben emberelőnyben lőtte rá a kapu mögül Dabasi Réka a lengyel kapusra, Agata Kosinskára a korongot, akiről az bekerült a kapuba, így 3-1-gyel vágtak neki a csapatok a záró harmadnak.

Ami a világbajnokság talán leggyorsabb gólváltásával kezdődött, a 10. másodpercben ismét Huszák Alexandra volt eredményes, ami után 7 másodperccel azonban a lengyelek visszaállították a kétgólos különbséget, Malinowska révén. Sőt, a 47. percben Szewczyk találatával mindössze egy gólra csökkent a magyar válogatott előnye. Ezután azonban ismét a mieink percei következtek, az 52. percben Kiss Andrea lőtte be Gasparics Fanni passzát, majd két perccel később az assztisztadó maga jelentkezett be, 6-3-ra alakítva az állást. A lengyelek mindent megpróbáltak, három perccel a vége előtt emberelőnybe is kerültek, ám újabb gól már nem született, maradt a 6-3.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN