A hoki akkor jó, ha fáj

Összességében működött a taktika, agresszívan támadtunk a semleges harmadban, ez lehetett a siker kulcsa. Marton Tibor szakmai elemzése a magyar?brit mérkőzésről.

Mielőtt az első mérkőzésről leírnám a gondolataimat, a bevezető cikkhez hozzáfűznék pár gondolatot. Miért is vállaltam, hogy a világbajnokság egy-egy mérkőzése után leírom a gondolataimat? Ezt a kérdés, remélem, csak azoknak kell megválaszolnom, akik kevésbé ismernek. A válasz egyszerű, nagy öröm számomra, hogy a jégkoronggal foglalkozhatom. Szeretek a jégkorongról beszélgetni. Bármikor és bárkivel. Nem gondolom, hogy biztos az a jó, amit én gondolok, amit leírok, leginkább azért nem, mert a jégkorong ugyan a világ legjobb sportja, de szerintem a legösszetettebb is, ráadásul a jégkorong sem csak egy stílus szerint fejlődik. Éppen ezért a “szakmázás” helyett találóbb lenne az a cím, hogy “ahogy én látom”.

A mérkőzésre rátérve: a felvázolt 1-3-1 taktika részben jól működött, többnyire meg tudtuk szűrni a brit támadásokat a piros vonal környékén és a semleges harmadban viszonylag sokat is ütköztünk velük. Az ütközéseknek vannak közvetlen és közvetett a hasznai. Közvetlen cél a korong megszerzése, közvetett haszon, hogy közben fárasztjuk, felőröljük az ellenfelet. Én a másodikat is nagyon fontosnak tartom. Problémánk akkor adódott, ha egy palánkpasszal bejátszották mögénk a korongot vagy kis területen létszám fölényt tudtak a britek kialakítani a semleges harmadban, mert akkor 2-1-ben tudtak támadást vezetni.

Úgy látom, hogy az említett 1-3-1-es taktikával fogunk minden mérkőzésen játszani, nyilván azért, hogy amikor erre a legnagyobb szükség van, Olaszország és Kazahsztán ellen, akkor tökéletesen menjen. De én azt gondolom, nálunk gyengébb csapatok ellen kicsit agresszívabban és a támadóharmadban is korongokat szerezhetnénk.

A két kapott gólunkkal kapcsolatban el kell mondjam, hogy az elsőnél tökéletes volt Phillips lövése, egy keresztpassz után gyorsan és pontosan a kapu elé juttatta a korongot,ahol egy védőnk és egy brit csatár is zavarta Leventét abban, hogy láthassa a korongot. Nem volt egy óriási lövés, de ebben a szituációban ez okos és tökéletes megoldás volt a brit védőtől. A második gól pedig ugyan emberhátrányos szituációban született, de Shields nagyon sok teret és időt kapott, hogy kapura lőhessen, ez pedig ezen a szinten számunkra végzetes lehet. Fontos, hogy a saját kapunk előtt határozottabbak legyünk és annak, aki megpróbál bejönni a kapunk elé, ez a próbálkozás igenis fájjon.

A mérkőzés folyamán mi sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, a kérdés csak az volt, hogy mikor lövünk gólokat. A négy gólunk közül nekem Ladányi gólja tetszett legjobban egy 2-2-es szituációban mentünk el. Középen Nagy Krisztián korcsolyázott lendülettel a kapu elé, elvitt magával egy védőt és a másik védőnek (aki Ladányi előtt helyezkedett), illetve a kapusnak is megosztotta a figyelmét. Így Ladányi több időt és teret nyerve egy nagyszerű lövéssel megszerezte a vezetést ismét.

A vasárnapi egy igazi munkás győzelem volt, aminek megfizettük az árát. Az a csapat nyert, amelyik többet és keményebben dolgozott. Erre szokták mondani: a jég sohasem hazudik. Nálam a magyar?brit legjobbja Kovács Csaba volt, aki a semleges zónában sokat ütközött és egy kritikus pillanatban a testével blokkolta a korongot. Remélem, sok utánpótlás-játékos nézi a mérkőzéseket, és meg is értik, hogy a hoki akkor jó, ha fáj.

Edzőként azt vallom, hogy nem sokat hoz nekünk, ha a játékvezetéssel foglalkozunk, nem ez visz minket előre, de a vasárnapi teljesítmény azért hagy maga mögött némi kívánni valót.

A korongkihozatal

Végezetül a korongkihozatalról. Ha az ellenfelünk belövi a korongot, D1 megszerzi és kiindul vele az egyik szélső a palánk mellett és a védőnk D2 nyit passz lehetőséget. A center támogatja, kíséri a támadást és próbálunk a semleges harmadban létszámfölényt kialakítani. Ez azért érdekes megoldás, mert a gyakrabban használt verzióknál a center az, aki a védekező harmadban passz lehetőséget nyit, nem pedig D2.