HUNKAZ 2

Magyarország?Kazahsztán 2-1

   

Huszonkét magyar játékos fantasztikus teljesítményével hatalmas győzelmet arattunk az A csoportból érkező Kazahsztán felett. Történelmi győzelemmel feleltünk a Dél-Koreától elszenvedett történelmi vereségre. Szuper Levente vezérletével és az összes jégre lépő játékosunk fantasztikus teljesítményével teljesen megérdemelten győztük le a nagyon jó erőkből álló kazah válogatottat. A fizikai hokit erőltető ellenfelet ebben a műfajban is megfogtuk, nagyon keményen küzdöttünk, adtunk, igaz, kaptunk is.


A 2. perc elején egy hatalmas kazah helyzet vezette fel a meccset, a centerük egyedül maradt a kapunk előtt, beleért a belőtt korongba, de mellément. Nagy Krisztián, majd Hári János alakított ki lövőhelyzetet, Kolesznyiknek is akadt dolga tehát hamarosan. Sőt, Ladányi Balázs lőtt közelről, de ezúttal is a helyén volt. Először Mihály Árpádék sora tudott felállni a támadóharmadban, azt követően sokszor tartottuk jól a korongot elöl. Hamarosan 40 másodperces kettős előnybe kerültünk, 4 jó lövésünk is volt, ebből 2 ment kapura, ezeket fogta Kolesznyik. A kazahok 5 perc pörgés után visszább vettek, az előnyökben levegőhöz és önbizalomhoz jutottunk. A harmad végén beszorultunk, kellettek Szuper védései. A végén hátrányba kerültünk, egy óriási helyzet volt ebből, de megúsztuk, így 0-0val mentünk pihenni.

A második harmadban is a kazahok kezdtek jobban, a 20. másodpercben Poliscsuk szólóját Szuper fogta bravúrral. Folyamatosan, kipattanók nélkül fogta a lövéseket kapusunk, jól tartotta a csapatot. Azonnal kaptunk egy újabb hátrányt, de ebből nem volt már olyan veszélyes a rivális. Most mi kerültünk előnybe, Nagy Krisztián volt igen aktív, csodaszép technikát mutatott be, estében lőtt nagyon veszélyesen kapura. Jó volt látni, hogy az ellenfél kapuja előtt az egész mérkőzés folyamán keményen dolgoztunk, folyamatosan zavartuk az ellenfelet. A 34. percben Mihály Árpád tökéletes lövésével megszereztük a vezetést. A rövid alsót célozta, és Kolesznyik ezúttal nem ért oda. Bennük maradt az ütés, folytattuk a támadásokat, miközben a kazahok is erősítettek. Bartalist kiállították, ezt a 37. percben gyorsan kihasználták Sztarcsenko révén, 1-1-re állt a csata 40 perc után.

Aktív játékkal kezdődött a harmadik harmad, Kazahsztán nyomott, de mi is mentünk előre, ha lehetett. Kovács Csaba kétszer is jelezte, nem adtuk fel a góllövés lehetőségét. Szuper Levente továbbra is hiba nélkül fogott, Tokaji Viktor legszebb napjaira emlékeztetett, de a többiek is emberfelettit nyújtottak. Nyoma sem volt a két nappal korábbi állapotoknak, egy teljesen fitt, erős, ügyes magyar csapatot láttunk a jégen a 60. percig. A 47. percben előnybe kerültünk, amit Tokaji Viktor átlövésgóljával ki is használtunk. 2-1-re vezettünk, eufóriában tombolt a közönség. Az utolsó tíz percben két magyart is kiállítottak a bírók, ezeket valóban heroikus védekezéssel hatástalanítottuk. Magosi Bálint egymaga háromszor dobta bele magát a korong útjába, már-már Monty Python-szerű figuraként távozott a jégről, mindenét szétlőtte a kazah bekk. AZ 58. percben Sofron István lépett ki szólóban, de Kolesznyik megfogta a lövést. Utána közvetlenül Sofront megkampózták, így az utolsó 139 másodperctől 120-at előnyben tölthettünk. Ügyesen öltük az időt, amely le is pergett, és a végén már lőni sem tudtak a kazahok. Odaadó, fegyelmezett játékkal 2-1-re megnyertük ezt a hihetetlenül nehéz mérkőzést. Nem volt  pechünk, három kazah kapuvasat is megúsztunk, de alaposan megdolgoztunk a sikerért, egyáltalán nem volt képes Kazahsztán nyomasztó fölénybe kerülni.

A magyar válogatott Szapporo és Zürich után ismét megmutatta, egy-egy meccsre versenyképes az A csoportos csapatokkal is. Pénteken itt az idő, hogy megmutassuk, egymást követő két meccsen is képesek vagyunk erre.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

VB, 2013. ápr. 17., szerda. Játékvezetők: Bergamelli, Szergejev, Gebauer, Hull.
Kolesznyik: 92,0% (Poluektov)
K
Szuper: 97,5% (Rajna)
Novopasin, Blohin, Alekszandrov, Upper, Sztarcsenko
1
Szirányi, Sille, Ladányi, Sofron, Bartalis
Szavcsenko, Troscsinszkij, Zsajlauov, Poliscsuk, Krasznoszlobodcev
2
Tokaji, Vas M., Kovács, Vas J., Hári
Fagyejev, Kolesznyikov, Szpiridonov, Puskarjov, Romanov
3
Gőz, Horváth, Benk, Sikorcin, Mihály
Korabejnyikov, Szolarjov, Szavenkov, Beljajev
4
Szélig, Pozsgai, Nagy G., Nagy K., Magosi
Vlagyimir Krikunov
E
Rich Chernomaz
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 33:35 HUN Mihály Bartalis Vas M.
1-1 36:38 KAZ PP Sztarcsenko Alekszandrov
1-2 47:13 HUN PP Tokaji Nagy G. Sikorcin
40 Kapura lövések száma 24
12 Kiállításpercek 14
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN