Lindy Ruff

Lindy Ruff vezeti Kanadát a vb-n

   

Az amerikai után a Kanadai Jégkorong Szövetség is kinevezte a 2013-as világbajnokság vezetőedzőjét, a választás egy rutinos rókára, Lindy Ruffra esett. Ruff az NHL egyik legtekintélyesebb edzője, karrierjét 1993-ban segédedzőként kezdte a Florida Panthers csapatánál. Négy év után klubot váltott és átigazolt a Buffalo Sabreshoz, ahol idén tölti 15. szezonját, nem egy izgága típus tehát. A franchise történetében ő a legtöbbet győzelmet arató edző. Ezzel az NHL örökranglistáján Al Arbour mögött a második az egy franchise-nál edzőként dirigált mérkőzések és a győzelmek számát tekintve is (Arbour 19 szezont húzott le a New York Islandersnél). A 2005/2006-os és az azt követő szezonban is megkapta az NHL legjobb edzőjének járó Jack Adams-díjat.

Ruff a jelentős játékosmúlttal rendelkező edzők közé tartozik, tíz szezont töltött a Buffalóban és hármat a New York Rangersben. Ezalatt 691 mérkőzésen lépett pályára.

Lindy Ruff a magyar szurkolók számára sem ismeretlen, hiszen 2009-ben is ő dirigálta a kanadai válogatottat a világbajnokságon, ahol végül ezüstérmet szereztek. Akkor Magyarország emlékezetes mérkőzésen 9-0-ra kapott ki Kanadától, Ruff nagyon szimpatikusan nyilatkozott rólunk. Már a mérkőzés előtti napon elárulta, hogy minden meccs előtt izgul, nincs ez másként ellenünk sem: “A magyar csapat hatalmas akarattal, rengeteg érzelmi töltettel rendelkezik. Nagyon sokat jelent nekik, hogy itt lehetnek, biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni ellenünk, amire erejükből futja. Ezért az elején tudatosítanunk kell, mi vagyunk a jobb csapat. Rengeteg a szurkoló a magyar csapat mellett, a hangulat fantasztikus lesz, ezért is kell gyorsan gólt szereznünk.”

Az eredmény ismeretében megállapítható, hogy a fiúk betartották a taktikát. Nekünk akkor is életünk egyik legnagyobb élménye marad az a meccs.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN