


Magyarország?Olaszország 1-2
A magyar válogatott jó játékot mutatott, a mérkőzés nagy részét kontrollálta a vártnál tompább olasz csapat ellen. Nem érdemes vitatkozni azon, hogy a jobb csapat nyert-e. A lényeg, hogy kikaptunk, Olaszország ezzel a győzelemmel feljutott az A csoportba.
Újabb vb-meccs, újabb élőkép a tábortól, ez vezette be a Magyarország?Olaszország rangadót. Pontosabban ünnepléssel indult a felvezető program, egy órával a kezdés előtt a szurkolói faluban a divízió 1-be jutott női válogatottat ünnepelte a magyar tábor.
Az olaszokkal sokkal jobban kezdték a meccset, három percig nem nagyon találtuk a kiutat a harmadunkból. Előbb Szuper Leventét lőtték fejbe távolról, majd a 3. percben Rocco szögről a vezetést is megszerezte. A 4. percben lőttünk először kapura, de ez még nem volt gólhelyzet. Az első igazi veszélyt a 6. percben a negyedik sorunk alakította ki, nem sokkal később Magosi Bálint emberelőnyt harcolt ki. Tökéletesen használtuk ki a lehetőséget, Mihály Árpád lőtt hatalmas gólt jobb hátvéd posztról. A 7. percben 1-1-re egyenlítettünk. Felpezsdült a mérkőzés, egyre fittebbek lettek a magyar játékosok. Egy kapu előtti nézeteltérés végén Horváth András ügyesen vitte ki párosra az ellenfél egyik legjobb csatárát, Scandellát. Átvettük az irányítást, erősebbek, gyorsabbak, ügyesebbek voltunk a harmad második felében. Arról nem is beszélve, hogy sokkal fegyelmezettebben védekeztünk. A 17. percben újabb okos párost hoztunk össze, Gőz Balázs és Fontanive ült ki pihenni egyszerre. A harmad második fele egyértelműen a mink volt. Hátul Tokaji Viktor folyatta a kazahok ellen látott ellentmondást nem tűrő játékát, elöl pedig Vas Jánost voltak képtelenek követni korcsolyázással az olasz bekkek. Egy újabb előny lett az eredménye. Az 1. sorunk türelmesen és tökéletesen játszotta tisztára a helyzetet, de Sofron István közeli lövésére leért mamuttal Dennis. Jó bemelegítő harmad volt, amelyben jobbnak mutatkozott a magyar csapat, de az eredmény 1-1 volt.
Az olaszok kerültek előnybe a második húsz perc elején. Szép és hatékony védekezéssel oldottuk meg a nehéz feladatot. Zilált percek következtek, egyik csapat sem találta a játék ritmusát, igazából egymás hokiját tördelték a felek. Szuper ezúttal is kipattanó nélkül fogta a kemény löketeket. A 28, percben aztán újra nagyot hárított, a rövid saroknál lőtték fejbe. Kisvártatva Nagy Gergő előtt adódott a meccs addigi legnagyobb helyzete, sajnos a korong a passz után a korcsolyái közé került, pedig egyedül állt a kapussal szemben. A 29. percben újra előnyt kaptunk. Sofron-helyzetttel és Mihály-lövéssel hoztuk le, nem volt rossz két perc ez sem. Két perccel később a meccs 3. páros büntetése következett, Pozsgai és Di Casmirro akaszkodott össze a palánk mellett szabálytalanul. Egy jó Vas-centerezés után a fürge Hári indult kapura, már csak buktatva tudták megállítani az olaszok. Sok egyéni megoldást alkalmaztunk ebben a fórban, sokat is lőttünk belőlük kapura, de Dennis a helyén volt. Ismét képesek voltunk megnyomni őket, az 1. sorunk be-beköltözött a támadóharmadba, egy nagy Sille-lövés lett a vége, következmények nélkül. Ritkává váltak az olasz lövések, de Iannone könnyen gólt szerezhetett volna, ha Szuper nem kellőképpen magabiztos. 0-0-val ment le ez a harmad, újabb parádés munkás harmadot láthattunk a magyar válogatottól.
A záró harmad első nagy lehetősége előttünk adódott, és az 5. percben Mihály Árpád is megszerezhette volna a vezetést. Mi több, a 48. percben még nagyobb helyzetünk adódott, Benk András adott vissza a kapu mögül, az érkező Sikorcin Ladislav nem sokkal lőtt az üres hosszú oldal mellé. A másik oldalon Horváth András akadályozott a kapunk előtt, de még Szuper két bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy kiállítás legyen a vége, s nem gól. Sajnos a fór második percében Iannone belőtte a középtávolit. Ezzel 2-1-re vezetett Olaszország. A gól csak pillanatokra fogott meg minket, próbáltunk felépülni a sokkból. Sajnos Mihály Árpádnál is szabálytalanságot láttak a bírók, így az 53. percben újra hátrányba kerültünk. Felicetti előtt ajtó-ablak helyzet alakult ki, de nem tudta belénk döfni a kést. A folytatásban csendben folyt a mérkőzés, sajnos nem tudtuk úgy megnyomni a végét, hogy eredményesek legyünk, kevésszer kerültünk helyzetbe, akkor sem voltak nagy lehetőségek ezek. A végén időt kértünk, lehoztuk a kapust, de csak 9 másodperccel a vége előtt kínáltuk meg Dennist egy jó lövéssel. Az olaszok kanadai kapusa a helyén volt Vas Márton bombájánál. Ezzel elment a hajó, 2-1-re vesztettünk. Pontozással talán ugyanúgy megnyertük volna a meccset, mint két éve, de hát ez nem az a sportág, ahol pontozás van, hála a jó égnek, így törődjünk bele abba, hogy Olaszország eggyel több gólt lőve legyőzött minket, ismét. Erővel végig jól bírtuk a mérkőzést, és bár nem sikerült megismételni a Kazahsztán ellen látott fantasztikus produkciót, nem voltunk messze tőle. A csapat minden dicséretet megérdemel.
A legegyszerűbb módon nem sikerült az A csoportba jutnunk, de még nincs minden veszve. Szombaton új nap, új remények. Az az alap, hogy szurkolni kell az olaszoknak, akik ha bármilyen formában legyőzik Kazahsztánt, akkor a mi japánok elleni meccsünk egy csapásra bronzcsatából feljutásért folytatott küzdelemmé változik.
Fotó: Mudra László (MJSZ)
VB, 2013. ápr. 19., péntek. Játékvezetők: Szidorenko, St.Jacques, Brown, Waldejer. |
Szuper: 92,3% (Rajna) | K |
Dennis: 96,0% (Bernard Andreas) |
Szirányi, Sille, Ladányi, Sofron, Bartalis | 1 |
Borgatello, Egger, Gander, Insam, Bernard Anton |
Tokaji, Vas M., Kovács, Vas J., Hári | 2 |
Sullivan, Johnson, DiCasmirro, Sirianni, Scandella |
Gőz, Horváth, Benk, Sikorcin, Mihály | 3 |
Hofer, Helfer, Fontanive, Kostner, Iannone |
Szélig, Pozsgai, Nagy G., Nagy K., Magosi | 4 |
Ambrosi, Marchetti, Felicetti, Rocco, Borrelli |
Rich Chernomaz | E |
Tom Pokel |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 02:46 | ITA | Rocco | Borgatello | ||
1-1 | 06:15 | HUN | PP | Mihály | Hári | Ladányi |
1-2 | 50:41 | ITA | PP | Iannone | Kostner | Fontanive |
25 | Kapura lövések száma | 26 |
12 | Kiállításpercek | 14 |
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni