

Japán?Nagy-Britannia 4-1
A végig többet támadó, agresszívabban, gyorsabban, pontosabban jégkorongozó japánok megérdemelt győzelmet arattak a britek fölött, akik nagyon nehéz helyzetbe kerültek, holnap élet-halál harcot vívnak majd Dél-Koreával a kiesés elkerüléséért.
Nagy tétje volt a péntek délutáni mérkőzésnek Japán és Nagy-Britannia között. Ha ugyanis a japánok nyernek, azzal biztosan bent maradnak a divízió 1/A csoportjában, míg a britek ez esetben kiesési rangadóra kényszerülnének szombaton Dél-Korea ellen, ahol csak rendes játékidőben elért győzelem lenne nekik eelég a boldogsághoz. Ennek megfelelően keményen kezdtek a csapatok, már az első percben volt egy kis kakaskodás a brit kapu előtt. Keményen, agresszíven és gyorsan játszott mindkét csapat, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a japánok talán egy leheletnyivel voltak veszélyesebbek. A 13. percben 3 másodpercen belül szórtak ki egy-egy japán és brit játékost, a 4-4 elleni szituációban pedig eredményesebb volt Japán, Mizuucsi kékvonalas bombájába Hasimoto ért bele, így a korong védhetetlenül pattant Murphy kapujába, 1-0. Magasabb fokozatba kapcsoltak Tony Hand tanítványai, ami két emberelőnyt is hozott a konyhára, ám egyikből sem sikerült betalálni, sőt, két perccel a vége előtt egy veszélyes kontrából két óriási japán helyzet keletkezett.
A második harmadban maradt a viszonylag magas tempó, a kemény fizikai hoki, amelyben kisebb meglepetésre a japánok bizonyultak keményebbnek, és maradt az enyhe japán fölény is. A játék továbbra is kissé csapkodós volt, bosszantó elemi hibák vegyültek bravúros technikai megoldásokkal. A játékvezetők nem díjazták a helyenként durva japán hokit, sorra adták a brit emberelőnyöket. A 31. percben az egyik ilyen alkalmával Jonathan Weaver vétett apró technikai hibát a kéken, minek következtében a korong kicsúszott a harmadból, amire Uero Hinoki csapott le, aki könnyedén korcsolyázta le a veterán bekket, és bár kiállítást, illetve minden bizonnyal büntetőlövést érően szabálytalankodtak vele szemben, ez nem akadályozhatta meg a gólszerzésben, 2-0-ra módosítva ezzel az állást. A harmad hátralévő részében a britek legalább a kiállításpercek számában megkezdték a felzárkózást ellenfelükre, ám a japánok sem használták ki az adódó lehetőségeiket, így az eredmény már nem változott a második szünetig.
Nem úgy a harmadik harmad elején, amikor egy gyors japán kontrához asszisztált a teljes brit védelem, az akció végén Oszava lőtt közvetlen közelről, így a 42. percben már 3-0-ra vezettek az ázsiaiak. Támadásban maradt Japán, 20 másodpercen belül Murphy védett hatalmasat. A 45. percben aztán villantak a szigetországiak, Bartalis klubtársa, Dowd passzolt a kéken álló Richardsonhoz, aki azonnal kapura lőtt, amibe a centerposzton álló Farmer tette bele az ütőjét, a korong így védhetetlenül vágódott a hosszú felsőbe. A britek mozgósították utolsó erőtartalékaikat, ám a japánok továbbra is veszélyesebbek voltak kapura, Murphy többször bravúrral hárított, a 48. percben pedig brit előnyben a kapuvasat találták el Mark Mahon tanítványai. Az 50. percben aztán siker koronázta szombati ellenfelünk próbálkozásait, Kudzsi találatával visszaállt a háromgólos japán előny. A mérkőzés végére Nagy-Britannia válogatottja teljesen elkészült az erejével, a japánok többször körbekorcsolyázták őket, egyoldalúvá vált a küzdelem. Az eredmény azonban már nem változott, Japán teljesen megérdemelt győzelmet aratott.
VB, 2013. ápr. 19., péntek. Játékvezetők: Bergamelli, Konc, Müller, Nagy. |
Fukufudzsi: 93,8% (Hata) | K |
Murphy: 84,6% (Bowns) |
Keller, Hasimoto, Kavai, Tanaka G., Kudzsi | 1 |
Phillips D., Meyers, Myers, Tait, Hill |
Janadori, Haga, Szuzuki, Tanaka R., Jamasita | 2 |
Richardson, Weaver, Peacock, Dowd, Shields |
Jamada, Kavasima, Oszava, Mizuucsi, Takahasi | 3 |
Lee, Thomas, Clarke, Davies, Lachowicz |
Szaszaki, Szato, Takagi, Mitamura, Ueno | 4 |
Boothroyd, Nell, Farmer, Owen, Phillips J. |
Mark Mahon | E |
Tony Hand |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 12:50 | JPN | Mizuucsi | Hasimoto | ||
2-0 | 30:42 | JPN | SH | Ueno | ||
3-0 | 41:15 | JPN | Oszava | Haga | Mitamura | |
3-1 | 44:44 | GBR | Farmer | Richardson | Dowd | |
4-1 | 49:45 | JPN | Kudzsi | Szuzuki | Haga |
26 | Kapura lövések száma | 15 |
28 | Kiállításpercek | 14 |
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot