cherno-MLA_0064

Chernomaz a Frankfurt sportigazgatója lett

   

Eldőlt, hol lesz főállásban a következő szezontól Rich Chernomaz, a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya. A Frankfurter Löwen honlapján jelentette be, hogy a 49 éves szakember lesz a klub új sportigazgatója. Chernomaz jól ismeri a várost, hiszen 2003 és 2010 között már dolgozott ott, az akkor a német élvonalban szereplő csapat vezetőedzőjeként. Első évében rögtön bajnoki címet is szerzett velük, és ottani pályafutása alatt még kétszer az elődöntőig jutotta. Sportigazgatóként feladata a játékoskeret kialakítása és a szakvezető megtalálása, emellett a csapat és a klubvezetés közötti együttműködés biztosítása. A Frankfurt Lions 2010-ben hagyta el a DEL-t, csődbe ment, helyette a Frankfurter Löwen alakult meg. Élvonalbeli szereplésről szó nem lehetett, a negyedosztályban kezdték újra. A feljutás egyből sikerült, jelenleg a német harmadosztály, az Oberliga egyik élcsapata a Frankfurt. “Aktívan közre akarok működni abban, hogy a Löwen néhány éven belül újra a legmagasabb jégkorongligában játsszon ? mondta Chernomaz a honlapnak.”

A frankfurti sportigazgatóság egyszersmind jót tehet az MJSZ és Chernomaz közös céljainak is. A korábbi, a Fehérvár és az edző közötti informális beszélgetések során már kiderült, hogy Chernomaz nem tartozik az olcsó edzők közé. Ugyanakor az Oberligában játszó klub sportigazgatójaként jóval rugalmasabban végezheti el munkáját, és ez segíthet abban, hogy frankfurti elfoglaltságai mellett elegendő időt tölthessen a magyar válogatottal is.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN