Kógerék 2-2-re állnak az ECHL rájátszásában

 

Két mérkőzéssel folytatódtak a konferencia-elődöntők az ECHL-ben. Kóger Dániel csapata, a Florida továbbra is jól tartja magát esélyesebb ellenfelével, a Readinggel szemben. Az első két mérkőzést Readingben játszották, ebbel egyet hozott a Florida, így 1-1-es állásnál várták a két floridai találkozót. Szerdán újabb győzelmet sikerült aratni, az utolsó gólt üres kapura lőve szereztek 4-1-re nyerték meg a találkozót.

A szombati, negyedik találkozó már jóval izgalmasabban alakult. A Florida szerzett vezetést, majd a Reading egyenlített és a vezetést is átvette. Egy perccel a játék vége előtt sikerült egyenlítenie a hazaiaknak, amivel hosszabbításra mentették a meccset. Ott azonban a Reading koncentrált jobban és az ötödik percben megszerezte a mindent eldöntő találatot, 3-2-re megnyerve a mérkőzést.

Így összesítésben 2-2-re állnak a felek, a következő mérkőzést szombaton játsszák, ismét Floridában. Kóger sajnos egyik mérkőzésen sem játszott, mint azt a csatár blogunknak elmondta, egy jó meccsre lenne szüksége, amin nyer is a csapat, mert eddig a két playoffmeccsből kettőt vesztettek vele. A jelek szerint az edzőnél jelenleg nem fér be az első három sorba. A magyar csatár most csak azt bánja, hogy amikor Rich Chernomaz hívta a klubedzőjét, akkor nem engedte el a budapesti világbajnokságra, amiről így lemaradt, miközben a tengerentúlon sem igen játszott.

Név Csapat Liga H A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan
(SWE-2)
10. (14) 45 4 5 9
Fekete Dániel VEU Feldkirch AUT-2 5. (6) 15 4 11 15
Hári János Modo Elitserien
(SWE)
5. (12) 29 0 3 3
Hári János Asplöven Allsvenskan
(SWE-2)
11. (14) 1 0 3 3
Hári János Djurgarden Allsvenskan
(SWE-2)
5. (14) 12 2 4 6
Hentes Kristóf GCK Lions NLB
(SUI-2)
7. (11) 46 5 10 15
Hetényi Zoltán Cincinnati Cyclones ECHL 13 2,43 91,3%
Hetényi Zoltán Orlando Solar Bears ECHL 7 3,66 89,9%
Kóger Dániel South Carolina
Stringrays
ECHL 22 5 5 10
Kóger Dániel Bakersfield
Condors
ECHL 34 3 5 8
Kóger Dániel Florida Everblades ECHL 12 2 3 5
Ladányi Balázs Bolzano Serie A
(ITA)
3. (10) 13 2 3 5
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus
(FRA)
3. (14) 29 2 10 12
Vas János Dijon Ligue Magnus
(FRA)
5. (14) 31 17 28 45

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN