JESMZA

Jesenicébe költözhet a Medvescak farmcsapata

   


Egyre közelebb kerül a KHL-hez a Medvescak Zagreb, és ezzel együtt újabb hírek látna napvilágot a horvát csapat és az EBEL jövőbeni kapcsolatáról. Mivel a korábbi hangzatos nyilatkozatok ellenére sem sok értelme lenne Zágrábban egy EBEL- és egy KHL-csapatnak egyszerre, a zágrábiak szándékai szerint a másodszekció Jesenicébe költözne. Az osztrákok nem örvendeznek a hír hallatán.

A hockeyfans.at hírportál cikke számba veszi a negatív hatásokat is. “Már hetekkel ezelőtt megerősítették a zágrábiak, hogy érdeklődnek a KHL iránt ? fogalmaz a cikk ?, de mindeközben azt is elmondták, hogy ennek ellenére is egy csapattal az EBEL-ben is részt fognak venni, nem fordítanak hátat a ligának. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a Medvescak kivándorlásával Zágráb nem lesz többé A Nagy EBEL Helyszín. Nem lesznek többé látványos szabadtéri mérkőzések (se Salata, se Pula) és Aréna-partik, a liga össznézőszáma komoly visszaesést szenved, mivel a liga legtöbb szurkolót vonzó csapata elmegy.

Ezen az sem segíthet, hogy a mladi Jesenicével egy farmcsapat-együttműködésről tárgyalnak, amely egyben azt is jelentené, hogy egy EBEL-helyszín újra életre kel. Arról is pletykálnak, hogy az EBEL jövőre esetleg 14 csapattal rajtolna. De mindezekről legkorábban május végén születhet döntés, amikor az EBEL következő ligaülését  tartják ? kesereg a portál.”

A helyzet azért is fonák, mert épp a hetekben jelezte véglegesen a jesenicei csapat, hogy a pénzügyi kérdések miatt továbbra sem tud az EBEL-ben részt venni, ezért minden erejével az INL-re koncentrál a 2013/14-es szezonban. Ennek érdekében a junior EBEL-ben sem indul, az LA Stars 2-vel együtt, helyüket magyar csapatok ? a MAC és az UTE ? veszik át, amennyiben kedden az MJSZ-elnökség ezt a tervet jóváhagyja.

Mindez elsősorban a Docler Budapest csatlakozása miatt érdekelheti a magyar jégkorongszurkolókat. A csatlakozási szándékát egyre komolyabb médiakampánnyal jelző magyar csapat jelen állás szerint két esetben lehet az osztrák bázisú liga tagja. Ha a Medvescak elmegy a KHL-be, és helyére sem a jesenicei farmprojektet, sem az osztrákok által egyébként leginkább vágyott szlovák Piestanyt nem sikerül az EBEL-be csatornázni. A másik üdvözítő megoldás ezzel éppen ellenkező, hogy azt korábban is jeleztük, ha mindenki jön vagy marad, tehát 12-ről 14 csapatosra bővül az EBEL.

Szlovákiai források szerint a szlovák szövetség (SZLH) mindent megtesz, hogy megakadályozza újabb extraligás csapatának távozását az országból. Korábban a Slovant simán elengedték a KHL-be, valamint a HC Nové Zámky is a MOL Ligában játszik. Utóbbi azzal a feltétellel távozhatott a magyar ligába, hogy odahaza is működtet felnőtt csapatot. A pöstényiek most épp e két csapat példájával revolverezik az SZLH-t, legyünk őszinték, az ő nézőpontjukból teljesen érthető módon. Remélhetőleg akárhogy is alakul a Piestany ügye, az nem érinti majd negatívan az érsekújváriak MOL Liga-részvételét.

Cimkék: , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN