Chernomaz elnoksegi

Kemény elnökségi ülés várható kedden

   

Szakmai beszámolók a világbajnokságokról, TAO-döntések, utánpótláscsapataink elengedése az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságba, új egyesületek felvétele. Mindezek mellé még a MOL Ligához csatlakozni kívánó két magyarországi csapat ügye is felkerülhet. 10 órakor alighanem hosszú ülés kezdődik.

Kedden ül össze a Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége, és több komoly témát is érintenek a napirendi pontok között. Három válogatott világbajnoki szerepléséről tartanak beszámolót a szakmai vezetők, a két felnőtt válogatott mellett a férfi ifjúsági válogatott érintett e kérdésben. A nők és az U18-asok feljutottak, a férfiak pedig általános megelégedésre szolgáló teljesítménnyel nyertek bronzérmet a hazai vb-n. Nem várható nagy hirig e tárgykörben, és ezzel talán le is zárul az elnökségi igazán kellemes része.

A tagoknak ezt követően nehéz szakmai kérdésben kell dűlőre jutniuk. Nyolc utánpótláscsapatunk jelezte részvételi szándékát az osztrák bázisú U20-as és U18-as bajnokságban. Tavaly még csak a Fehérvár indult a juniorcsapatával (meg is nyerte a bajnokságot). A mostani helyzet  számtalan kérdést felvet. Ráadásul a helyzetet bonyolítja, hogy osztrák forrásból a korábbi hírekkel ellentétes információk érkeztek a hét elején, miszerint mégsem minden csapatunkat vennék fel az osztrákok. Úgy tudjuk, elsősorban az U18-as korosztályban korlátoznák a magyar indulók számát. Az ifiknél 5 egyesület jelentkezett, a Fehérvár, a MAC, az UTE, a Vasas és a Miskolc. A junioroknál 3, az előbbi felsorolás első három tagja.

Nem kisebb viták várhatók a 2013/14-es szezonra vonatkozó TAO-döntésekkel kapcsolatban.

Külön napirendi pont lesz 4 új egyesület felvételi kérelme és annak elbírálása, ez ismét egy kisebb pihentető szakasz lehet az ülésen.

És ha eddig unalmas lenne az elnökségi étlapja, akkor desszertként bizton felkerül a napirendi pontok vagy témák közé a Vasas és a Debrecen MOL Liga-csatlakozási kérelme. Mint ismeretes, a 7 csapat első körben nem támogatta a Vasas indulását, és csak feltételekkel a Debrecen csatlakozását. Szuper Levente megdöbbent és magyarázatot vár, borítékolható tehát, hogy ez a kérdés is szóba kerül kedden.

Az eseményen jelen lesz Rich Chernomaz szövetségi kapitány is, aki korábban jelezte, szívesen folytatná a felnőtt válogatottnál megkezdett szakmai munkát. Mint írtuk, az MJSZ is nyitott ebben a kérdésben. A tárgyalások minden bizonnyal megkezdődhetnek kedden, de az újbóli kinevezéséről még nem szavaznak ezen az elnökségi ülésen, hiszen ha egyetértés is alakul ki a felek között, előbb minden fontos részletben meg kell állapodni az időközben frankfurti sportigazgatóvá lett kanadai szakemberrel.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN