
Pat Cortina csapatot hirdetett
Christian Ehrhoff és Marcel Goc személyében két NHL-es sztár is Pat Cortina rendelkezésére fog állni a Helsinkiben és Stockholmban megrendezendő világbajnokságon. “Nemcsak nagyszerű játékosok, hanem egyszersmind példaképek is ? mondta róluk a volt magyar szövetségi kapitány a német szövetség honlapjának nyilatkozva. ? Mindenkinek példát mutatnak abból, hogy milyen fontos a számukra a német jégkorong és a nemzeti válogatott”
A skandiáviába indulók között kilenc világbajnoki újonc is helyet kapott. A 21 éves Marcel Noebels számára ez az év különleges volt, először feljutott a juniorokkal az elitbe a hazai rendezésű divízió 1 A csoportos VB-n, majd az elmúlt napokban Svájc ellen a felnőtte között is bemutatozhatott, most pedig máris indulhat a világbajnokságra. A 22 éves Peter Lindlbauer is nagy utat tett meg ebben a szezonban. Szeptemberben az Oberliga, tehát a német harmadosztály egyik csapatánál, a Tölzer Löwennél kezdte az idényt, onnan jó teljesítménye miatt került a nürnbergi DEL-csapatba. Ott is folytatta a kiemelkedő játékot, így immár a világbajnokságon is számítanak rá. A németek szombat este Finnország ellen kezdik meg a küzdelmeket.
Kapusok: Danny aus den Birken (Kölner Haie), Dennis Endras (Adler Mannheim), Rob Zepp (Eisbären Berlin)
Védőjátékosok: Torsten Ankert (Kölner Haie), Jens Baxmann (Eisbären Berlin), Christian Ehrhoff (Buffalo Sabres, NHL), Nikolai Goc (Adler Mannheim), Frank Hördler (Eisbären Berlin), Benedikt Kohl (Grizzly Adams Wolfsburg), Peter Lindlbauer (Thomas Sabo Ice Tigers), Moritz Müller (Kölner Haie)
Csatárok: Marcel Goc (Florida Panthers, NHL), Philip Gogulla (Kölner Haie), Thomas Greilinger (ERC Ingolstadt), Patrick Hager (ERC Ingolstadt), Marcus Kink (Adler Mannheim), Frank Mauer (Adler Mannheim), Marcel Noebels (Adirondack Phantoms, AHL), Daniel Pietta (Krefel Pinguine), André Rankel (Eisbären Berlin), Felix Schütz (Kölner Haie), Yannic Seidenberg (Adler Mannheim), John Tripp (Kölner Haie), Christoph Ullmann (Adler Mannheim), Michael Wolf (Iserlohn Roosters)
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot
