A Cápáké az első idegenbeli győzelem

   

Az első Boston?Toronto párharc 1974 óta, ahol a Bruins nem várta jó formában a széria első mérkőzését, ugyanis az alapszakasz utolsó kilenc találkozójából hetet elvesztett, és egyiken sem ütött három gólnál többet. Ezek után már nem is volt meglepő, hogy a Boston már a második percben hátrányba került, amikor James van Riemsdyk emberelőnyben vette be Rask kapuját. A gól felrázta az álmukból a Mackókat, akik szédületes tempót kezdtek el diktálni. A lendület a harmad végén ért be, amikor a sokáig mellőzött egykori sztárhátvéd, Wade Redden percei következtek. Először kevesebb, mint négy perccel a harmad vége előtt maga lőtt Reimer kapujába, majd 12 másodperccel a vége előtt emberelőnyben az ő lövésébe szúrt bele remekül Horton. A Toronto 10 playoff-újoncot avatott a mérkőzésen, ez a rutintalanság pedig nem tudta megtörni a hazaiak lendületét, akik a második húsz percben újabb két góllal terhelték meg a Leafs kapuját, eldöntve párharc első meccsét. A mérkőzés végére a Boston kétszer annyi kapura lövést regisztrált, a játék minden elemében jobb volt, megérdemelten győzött. Folytatás szombaton ugyanitt.

A Pittsburgh nagyon könnyen átgázolt az Islandersen a párharc első mérkőzésén, a hat év után ismét a playoffban szereplő New York-i alakulat sima ötgólos vereséget szenvedett úgy, hogy be sem tudta venni a Pens kapuját. A hazaiak hálóőre Marc-Andre Fleury karrierje hatodik hibátlan mérkőzését hozta, amivel befogta a franchise első helyén álló Tom Barrassót. A Pingvinek semmit sem bíztak a véletlenre, már a negyedik percben megkezdték a gólgyártást, mégpedig emberelőnyben Beau Bennett révén, amit Pascal Dupuis duplázott meg tíz perccel később. A Pingvinek a szünet után ott folytatták, ahol abbahagyták, a második húsz perc második percében 32 másodperc alatt kétszer vették be az Islanders kapuját, ami végleg eldöntötte a párharc első felvonását. Nabokovot 22 perc játék és 11/15-ös mutató után Dave Capuano mester le is rántotta, a helyére érkező Kevin Poulin viszonylag megbízhatóan védett, csak egy gólt kapott, de az már nem osztott, nem szorzott. A Pingvinek nemcsak remek támadójátékuknak köszönhetik a győzelmet, hanem annak, hogy maximálisan semlegesítették a vendégek legjobb játékosát John Tavarest, akinek nem volt kapura lövése. Az Islanders pénteken javíthat.

A San Jose jóvoltából megvan a rájátszás első idegenbeli győzelme, a Cápák teljesen megérdemelten nyertek és vették el a pályaelőnyt a Vancouvertől. A Canucks támadójátéka teljes betli volt a mai napon, egyetlen góljukat az ellenfél játékosa Raffi Torres ütötte, legjobbjuk pedig a kapus Luongo volt, akinek megköszönhetik, hogy nem kaptak nagyobb verést. A mérkőzésen egyébként a már említett Torres góljával szerezte meg a vezetést a Canucks, a második húsz perc közepén. Luongo egészen a 37. percig tartotta magát és csapatát, amikor emberelőnyben Logan Couture bombázott a kapujába Dan Boyle passzából. 1-1 után a záró harmadban már csak az volt a kérdés, hogy a Sharks be tudja-e vinni a győztes gólt a rendes játékidőben, vagy miden marad a hirtelen halálra, a lutrira, ahol bármi megtörténhet. Végül nem így lett, az 50. percben a már egy gólpasszt jegyző Dan Boyle emelt Luongo kertrecébe egy kapu előtti kavarodás után, Patrick Marleau öt perccel később esett találata már csak bebiztosított a San Jose teljesen jogos győzelmét. Folytatás pénteken ugyanitt.

2013. május 1.:

Boston?Toronto 4-1 (videó)
G.: Redden, Horton, Krejci, Boychuk ill. van Riemsdyk

Pittsburgh?NY Islanders 5-0 (videó)
G.: Dupuis (2), Bennett, Letang, Glass ill. ?

Vancouver?San José 1-3 (videó)
G.: Hansen ill. Couture, Boyle, Marleau

A főcsoport-negyeddöntők állása:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?New York Islanders (8.) 1-0
Montreal (2.)?Ottawa (7.) 0-0
Washington (3.)?New York Rangers (6.) 0-0
Boston (4.)?Toronto (5.) 1-0

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Minnesota (8.) 1-0
Anaheim (2.)?Detroit (7.) 1-0
Vancouver (3.)?San José (6.) 0-1
St. Louis (4.)?Los Angeles (5.) 1-0

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN