A Serie A2 is mehet az INL-be

 

Nem az következett be, amitől a legtöbben a legjobban féltek, az olasz szövetség az előzetes borúlátó véleményekkel ellentétben elengedte a Serie A2-t az így háromországossá váló INL-be.

Mint már korábban megírtuk, az olasz csapatok testületileg akartak részt venni az INL-ben, és ez úgy látszik, a hazai bajnokságokat tűzzel-vassal védő és a csapatok közül való csipegetést nem engedő olasz jégsportszövetség számára is elfogadható kiindulási alap volt. Az olaszok leültek az osztrák és a szlovén szövetséggel, és a tárgyalásokat követően megszülethetett a pozitív döntés. Ezzel újraéledhet az Alpesi Liga, bár egy szinttel alacsonyabban, mint eredetileg, ám minden bizonnyal ez is rendkívül nagy segítség lesz elsősorban a másodosztályú osztrák és az első osztályú szlovén kluboknak ahhoz, hogy egy vonzó ligában játszhassanak.

A feltételeknek megfelelően az olasz másodosztályú klubok saját bajnokságukat is lejátsszák, egy sima hazai oda-vissza fordulóval fejelik meg az INL-meccseket. A végén egy négyesdöntő után koronázzák meg a liga bajnokát.

A létrejövő új INL-ben várhatóan 4-4 osztrák és szlovén, továbbá 6 vagy 7 olasz csapat indul majd. Az így 14-15 tagú mezőny egyetlen csoportban játszhat majd a tervek szerint, de a konkrétumokra egészen a június eleji ligaülésig kell várni.

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN