1297406869908_ORIGINAL

Máris kezdődnek a főcsoport-elődöntők

   

A Boston továbbjutásával kialakultak az NHL rájátszása második körének párosításai. Nyugaton a Chicago a Detroittal, a Los Angeles a San Joséval, míg Keleten a Pittsburgh az Ottawával, Boston pedig a New York-kal került szembe. Szerda hajnalban Chicagóban és Pittsburghben be is dobják a korongot. Előzetesen esélylatolgatásunk következik.

Pittsburgh Penguins (1.) ? Ottawa Senators (7.)
Mindkét csapat előző párharca meglepetést hozott. A Pittsburgh szempontjából azt, hogy a nyolcadik helyen bejutó Islanders rendesen megszorongatta a keleti elsőt, az Ottawa pedig azzal lepett meg mindenkit, hogy hetedikként könnyedén átlépett a szomszédvár Montreálon. A Pens két legnagyobb kérdése az lesz, hogy rendbe tudják-e tenni valamelyest a védekezést, illetve hogy ki kezd majd a kapuban. Bylsma mester Fleuryről váltott Vokounra az előző körben, ha ezt nem húzza meg, akkor a Pingvinek már valószínűleg a hatodik lyuknál járnának. Ha ismét kapuscserére kerül sor a Pingvineknél, akkor azt jelenti, hogy hátul nincsenek rendben a dolgok, ergo a Sensnek van keresni valója, másképp nem nagyon.

A Pensnek bombaerős a kerete, emellett a támadószekciója a legjobban használta ki az emberelőnyöket a rájátszás első körében, összesen 33 százalékkal. A másik oldalon sem rossz az emberelőnyös játék, mert ebben a mutatóban az Ottawa egyelőre az ötödik legjobb a rájátszásban. A párharc során tehát döntő lesz a játékosok fegyelmezettsége, ugyanis egy-egy felesleges kiállítás jelentősen befolyásolhatja az eredményt. A hátrányok kivédekezésében is élen jár mindkét csapat, de az Ottawának itt is van egy pici hátránya. Összességében Anderson kapusnak és a védelemnek hoznia kell a meccseket hátul, valamint elöl a támadóknak az előnyöket, de még ez is lehet, hogy kevés lesz, szükség lehet még egy kis ottawai fohászra is, hogy a Pens betlizzen hátul. A Pittsburgh meg is fogja tenni ezt a szívességet, de nem elégszer, a támadósor pedig kompenzálni tudja, megnyeri a szériát, vért izzadva hét meccsen.

1297406869908_ORIGINAL

Los Angeles Kings (5.) ? San Jose Sharks (6.)
Egy felpörgött Kings vagy egy pihent Sharks a kaliforniai párharc nagyobb esélyese? Ezt nagyon nehéz eldönteni, hiszen hosszú-hosszú évek tapasztalata alapján mindkettő mellett szólnak érvek pro és kontra, én mégis úgy gondolom, hogy a túl sok pihenés alapjában véve rosszabb, de nem ebben a sorozatban. A Kings mellett szól, hogy 1992 és 16 playoff párharc után végre hazai pályán kezdhet egy sorozatot, ami óriási lelki előny. De ugye itt jön az ellentét, hogy a Los Angeles tavaly úgy lett bajnok, hogy mind a négy kört idegenben kezdte.

A két kapus közt nehéz különbséget tenni, mindössze 0,7-del jobbak Quick mutatói. A tavalyi playoff-MVP-re igen nagy szüksége van a Királyoknak, ugyanis a Blues elleni hat mérkőzésen mindössze 12 gólt ütöttek amiből Carter egymaga hármat ütött. Sőt, a Carter által vezetett második sor 10 pontot termelt, tehát a Cápáknak nagyon oda kell figyelniük erre a hármasra. Ezzel gyakorlatilag a Los Angeles el is lőtte az összes puskaporát, mert egy sorral akkor is kevés lesz, ha védekezésben tovább tartja kiváló formáját. A San Jose ereje ezzel szemben nem csak Niemiben van, hanem a sorok közötti egyensúlyban és a remek emberelőnyös helyzetkihasználásban is. A Sharks húzóemberei Thornton, Marleau, Couture, Pavelski, Gomez elosztották maguk között a pontokat és a gólokat, így a Kingsnek sokkal jobban meg kell osztania a figyelmét védekezésben.

Apropó védekezés, az előző körben a San Jose 29,2%-kal használta ki az előnyöket, ami bámulatosan jó mutató, tehát a Los Angeles emberhátrányos alakulatának bőven lesz dolga, ha ezt a statisztikát rontani akarja. Azt mondják, a védelmek csatát és bajnokságot nyernek, ami most csak részben lesz igaz. A Kings három meccsen féken fogja tartani a San Jose támadóit, de összességében a végére kipukkad és hét meccsen hazai pályán esik ki.

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN