
Tretyak kiállt Biljaletgyinov mellett
Az Orosz Jégkorong Szövetség elnöke megerősítette, még egy évig biztosan folytatja a munkát kétszeres KHL-győztes edző az orosz válogatott mellett.
?Szerintem nagyon jó leckét kaptunk és elsősorban maga Biljaletgyinov, de semmilyen büntetést nem helyeztünk kilátásba, még egy évig biztosan maradhat a válogatott edzője. A torna megmutatta, hogy rengeteget kell még dolgoznunk, elsősorban a fiatalokra kell az eddigieknél több feladatot bízni, meg kell oldani, hogy fiatal tehetségeink folyamatosan épüljenek be a válogatottba.?
Általában nincs pánikhangulat a vereség miatt, a kritikusok sem az edzőt bírálják, egy évvel az olimpia előtt inkább a lehetséges tanulságok levonásának fontosságát hangsúlyozzák. Vladimir Golubovics, a Nyeftyehimik korábbi edzője fogalmazott a legélesebben: ?Ezen a tornán az élcsapatok mögött voltunk, technikai és taktikai elemekben egyaránt, az emberelőnyöktől a bulikig. Nagyon rosszul mozogtunk, mintha ólomlábakon jártunk volna. Jönniük kell a fiataloknak, mint Jakupov és Taraszenko.?
Alekszandr Medvegyev, a KHL elnöke szerint elemezni kell a történteket és ő is a fiatalok szerepeltetését hiányolja: ?Szerintem Bobrovszkij és a rájátszásban második legponterősebb Tyihonov sokat segíthettek volna a csapaton.?
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot
