
A Bolzano az EBEL-be igyekszik
Felröppent a hír, miszerint mégiscsak 12 csapatos lehet az EBEL a 2013/14-es szezonban.
Az elmúlt évek során minden holtszezonban felröppent a hír, hogy a Serie A-s Bolzano az EBEL-ben szeretne játszani. Most sincs ez másként, több hírforrás is beszámolt a törekvésről. Az ok állítólag az, hogy a Serie A helyébe lépő EliteLiga gyenge lábakon áll, az elképzelt 10-es mezőnyből több klub részvétele is bizonytalan.
Mivel a Medvescak KHL-be távozása, a Jesenice visszalépése és a Docler Budapest kiszavazása után továbbra is van még egy üres hely az EBEL-ben, amelyet egyelőre szemmel láthatóan nem a dunaújvárosiakkal szeretnének feltölteni, a bolzanóiak a hírek szerint önként jelentkeztek, és már tárgyalnak is az EBEL-lel, valamint a csatlakozásukat évek óta megtorpedózó olasz szövetséggel. Ez utóbbi álláspontja még nem ismert, de eddig következetesen elutasították csapataik szakadár akcióit, hogy védjék a hazai ligát és az ott szereplők érdekeit. Az osztrákokhoz igyekvőkkel szembeni hozzáállásukat befolyásolhatja, hogy ez évtől egy bajnokságban szerepel a két ország másodosztálya, az INL-ben.
Mindazonáltal a Bolzano mostani csatlakozása kevésbé valószínű forgatókönyv a kommentárok szerint. Egyrészt kész menetrend és forgatókönyv van az EBEL-re, túl vagyunk minden határidőn, másrészt ez nem szolgálja az olasz bajnokság érdekét, aligha engedik el épp most egyik csapatukat. A hosszú távú megoldás az EBEL és a Serie A összeolvadása lehet, amelyet egy sikeres INL-szezon akár meg is alapozhat.
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben
