


#20 Gegesy Boglárka
Sorozatunk tizennyolcadik részében egy mezőnyjátékosból lett kapust mutatunk be. Gegesy Boglárka, a magyar válogatott 1988. április 21-én született kapusa következik, aki a Marilyn hálóőre és a Budai Bocsok edzője.
A magyar jégkorong zászlóshajója ezekben az években a női jégkorong-válogatott, jelentette ki Ocskay Gábor a tavaly A csoportba jutott, idén pedig bent maradó U18-as válogatott sikerei kapcsán. Itt az ideje, hogy bemutassuk a személyzetet. Mezszám szerinti sorrendben halad új sorozatunk, a felnőtt vb-kerettel kezdünk.
Gegesy Boglárka (20) és Szlaby Gyöngyi (22)
Gegesy Boglárka a 2011-es ausztráliai világbajnokságon még csatárként egy gólt lőtt és egy gólpasszt adott, 2012-ben viszont Horvátország ellen kapusként shutouttal zárt, míg 2013-ban két mérkőzésen állt a kapuban a divízió 1-be feljutott csapatban.
? Mikor kezdtél el jégkorongozni és miért?
? 2002-ben kezdtem el korisuliba járni Gágyor Péterhez a Lobogó utcába. Akkoriban egy gyerekkori jó barátunk mesélte, hogy a gyerekei, egy lány és két fiú jégkorongoznak, és hogy mennyire élvezik az edzéseket. Ezért gondoltam úgy, hogy én is kipróbálom magam ebben a sportban.
? A családban, rokonságban van rajtad kívül jégkorongozó?
? A rokonságom, amíg el nem kezdtem jégkorongozni, addig nem ismerte ezt a sportot. A szűkebb családon belül egyelőre a bátyám kislányait, Gegesy Zsófiát és Gegesy Júliát sikerült megfűznöm, hogy járjanak jégkorongozni hozzánk, a Budai Bocsokhoz.
? Játszottál-e a kapuson kívül másik poszton?
? Nagyjából 8 évig mezőnyjátékos voltam, főleg center poszton játszottam, de 2 éve átálltam a sötét oldalra.
? Miért a 20-as mezszámot választottad a válogatottban?
? Az első válogatott mérkőzésemen Kökényesi Eszti régi mezét kaptam meg, és mivel győzelemmel zártuk a meccset, ezért ezek után ragaszkodtam továbbra is ahhoz a mezhez.
? A Budai Bocsoknál mini és szupermini korosztályban edzői feladatokat is ellátsz. A későbbiekben el tudod képzelni magad magasabb szintű edzőként?
? Idén beindult az U15-ös női válogatott program, ahol szerepet kaptam az edzői stábban. Ez mindenképpen előrelépést jelent számomra, hiszen a kisebb korosztályok után most egy idősebb, ráadásul csak lányokból álló csapattal foglalkozhatok. Nem szoktam elzárkózni az új lehetőségektől, szeretem a kihívásokat.
Gömöri Csaba szövetségi kapitány Gegesy Boglárkáról
Ha eddig voltak olyan játékosok, akikről nehezen írtam elfogultság nélkül, akkor Bogiról talán nem is tudok. Amikor megalakítottam a Budai Bocsok JSE csapatát, edzőket kerestem. Bogi akkoriban végezte a TF-en a jégkorongedzői képzést, és ott ismertem meg. Akkor láttam, hogy nagyon szorgalmas és rengeteg tudás van már a birtokában. Nyelveket beszél, szeretne minél jobb edző lenni és még tovább képezni magát. Ezért döntöttem úgy, hogy edzőként erősítse a mi kis Bocsainkat. Nem bántam meg. A mai napig kiválóan bánik a gyerekekkel, és emellett azóta is folyamatosan képzi magát minden szinten. Most még gyógytornász is lesz, ami a mai kis hokisok mellett nem is nagy baj. Mindent elmond róla, hogy játékosként is és kapusként is beverekedte magát a női válogatottba. Ez is ritka ebben a sportban. Ausztráliában még csatár, Mariborban és Aucklandben már kapus volt. Finnországban is járt edzőként és kapusként is. Mivel későn vágott bele a kapusságba, ezért rengeteget kellett pótolnia, de nagy szorgalommal kezdi elérni, utolérni azokat, akik gyerekkoruk óta kapusok. Persze iskolázottabb mozgás kell még és rutin, ami meccseken szerezhető meg. A most induló U15-ös női programban pedig már edzősködik is, és szervezi a kislányutánpótlást. Azt hiszem, nagyon sok ilyen játékosra és a hokiért tenni akaró emberkére van szükség. Egy hibája van, nem akarja, hogy Buci sütizzen. |
? Az olimpiai selejtezőn a horvátok ellen kaptál lehetőséget, összesen tíz lövés találta el a kapudat. Hogyan tartod magad éberen, amikor ilyen kevés lövést kapsz?
? A mérkőzés színvonalától függetlenül a kapusnak végig figyelnie kell a meccsen. Ilyen helyzetben persze nehezebb, amikor sokáig nem jön lövés, de ezért van az például, hogy játékmegszakításkor a kapusok kikorcsolyáznak a palánkig és vissza, hogy továbbra is aktívak maradjanak a mérkőzésen.
? A 2012-es világbajnokságon a horvátok ellen shutouttal zártál, akkor 19-szer védtél, tehát kétszer annyi lövés találta el a kapudat, mint októberben. Fél év alatt ennyit javult előtted a védelem?
? Szerintem nem érdemes összehasonlítani ilyen módon a két mérkőzést, pláne nem női csapatsportokban, ahol sokat számít az, hogy ki milyen lábbal kelt fel, milyen a kedve, milyen a barátnőjének a kedve, egészségállapota stb. Az hogy hány lövés volt, szerintem nem mérvadó, a végeredmény inkább, azaz hogy mindkétszer magabiztosan nyertünk a horvátok ellen.
? Mi szerepel a maszkodon?
? Finnország-párti vagyok minden tekintetben, nagyon tetszik az ottani életstílus, az emberek viselkedése, gondolkodásmódja, valamint a finn nyelv, ami csodaszép. A maszkomon finn motívumok, valamint az általam fontosnak tartott hokival kapcsolatos jelképek vannak, mint például a télapó a rénszarvasszánon egy havas északi tájon, egy JYP- és egy Bocsok-logo, egy finn zászlós kislány, valamint egy finn biztató jelmondat.
? Hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot a tanulással?
? A Testnevelési Egyetemen idén diplomázom testnevelő és gyógytestnevelő tanári szakon, de volt alkalmam egy ösztöndíj keretében fél évig Finnországban a jyvaskylai egyetemen is tanulni. Az egyetem általában délelőtti, kora délutáni elfoglaltságot jelentett, úgyhogy amellett tudtam edzésre járni esténként. Finnországban pedig befogadott a helyi SM-liigás JYP női csapata, aminek a nagy részét felnőttek tették ki, ezért ott is az esti órákban voltak az edzések, amiket látogathattam.
? Meddig szeretnél jégkorongozni?
? Addig szeretnék játszani, amíg örömet okoz.
? Kedvenc csapat, kedvenc játékos?
? A Rozmár SE, valamint a JYP Jyvaskyla, a kedvenc játékosom pedig Niko Hovinen.
A sorozat korábbi részei:
#1 ? Németh Anikó
#2 ? Németh Bernadett
#3 ? Dettrich Szilvia
#4 ? Somogyi Vivien
#5 ? Köles Kata
#7 ? Ungár Rebeka
#8 ? Jókai Szilágyi Kinga
#9 ? Medgyes Dorottya
#10 ? Horváth Tifani
#11 ? Gasparics Fanni
#12 ? Kiss Andrea
#13 ? Molnár Mónika
#14 ? Kiss-Simon Franciska
#15 ? Dabasi Réka
#16 ? Tóth Enikő
#17 ? Brgles Nóra
#18 ? Huszák Alexandra
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot