Ha nincs rájátszás, fizetek a nézőknek

 

Válság idején a szokatlan megoldások hozhatnak áttörést, még az ECHL-ben is.

Bakersfieldben az ECHL-es csapat már második éve nem tud bejutni a rájátszásba. Kóger Dániel egykori csapata, ahol a játékosoknak olykor a kispadon randalírozó kondorkeselyűkkel is meg kell birkózniuk, nem számít a harmadik számú észak-amerikai liga élcsapatai közé, de ez már nekik is sok volt, hiszen ezt megelőzően csak első ECHL-es évükben csúsztak le a playoffról. Ennek pedig már lassan 10 esztendeje. Válság tehát van, méghozzá szakmai, amit áprilisban egy új general manager szerződtetésével igyekeztek orvosolni.

olver

John Olver a megfelelő embernek tűnik a feladatra, hiszen két éve dolgozik a klub mellett a legváltozatosabb pozíciókban, segédedzőtől a játékosmegfigyelőig. Ezt megelőzően főként a WCHL-ben és BCJHL-ben látott el edzői feladatokat. A klub annyira bízik Olverben, hogy különleges akciót indított, mely nem nélkülözi a hatásvadász elemeket.

Ennek lényege, hogy ha a 2013/14-es szezonban sem jutnak be a playoffba, akkor a megváltott jegyek és bérletek érvényesek lesznek a 2014/15-ös szezon mérkőzéseire is. A dolog a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minimum hatmeccses bérlet megváltása esetén hat következő szezonbeli mérkőzésre ingyen mehetnek be a nézők egy esetleges újabb kudarc esetén.

Az igazat megvallva Olver és a klub között a nagyobb kockázatot Olver vállalta, hiszen a kieső jegybevételt a general manager béréből fedezik. Az új vezető azonban nincs híján a kellő magabiztosságnak: “30 éve dolgozom a hokiszakmában, és eddig mindig bejutottunk a rájátszásba. Nem gondolom, hogy ez a sorozat éppen most fog megszakadni.”

A feladat persze nem tűnik lehetetlennek, hiszen az ECHL Nyugati Konferenciájában kilenc csapatból kell bekerülni a legjobb nyolc közé a rájátszás eléréséhez, de azért nem biztos, hogy a kiváló szakember helyesen mérte fel a gm szerepét egy csapat sikerében. Idén a Bakersfield a mérkőzések kevesebb mint 35%-át tudta megnyerni, jövőre ehhez képest 9 pontot kell hoznia a nyolcadik San Franciscón.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN