A pénz nem boldogítja az NHL-es játékosokat

Annyira biztos nem, mint a kosarasokat. Erre jutott a Business Insider. Az egyidőben zajlott NHL- és NBA-döntőről számos dimenzió szerint készültek összehasonlító elemzések, az amerikai gazdasági lap a béreket hasonlította össze. Újfent kiderült, hogy a hokisok jelentős lemaradásban vannak a kosarasokhoz képest.

A különbség elsődleges oka az eltérő szabályozásban van. Az NBA-ben nominálisan is magasabb a fizetési sapka, nagyobb költségvetésből lehet kevesebb játékost megfizetni. Ráadásul a kosarasoknál még ez a rendszer is sokkal rugalmasabb, hiszen 100%-os “luxusadó” ellenében átléphető a fizetési sapka. Ennek lényege, hogy amennyivel egy csapat túllépi a bértömeg maximumát, azt az összeget még egyszer a liga kasszájába is be kell fizetnie.

Még így is szembeötlő, hogy míg a Miamiból LeBron Jamesnek, Dwyane Wade-nek és Chris Boshnak is 17 millió dollárnál több az idei éves keresete, addig sem a Chicagóban, sem pedig a Bostonban nincs olyan játékos, aki 7 millió dollárnál többet keresne. A legtöbbet a bostoni csapatkapitány, Zdeno Chara kereste ebben az évben, 6,9 millió dollárral. Ha azonban a playoffban is pályára lépő top 10 játékos béreit hasonlítjuk össze, a Chicago javára billen a mérleg nyelve, hiszen a szeles város csapatában hat játékosnak is 5 millió dollár fölött van a bére. Ezzel szemben a Bostonban Chara után jelentős űr következik, hiszen a második helyen álló David Krejci “mindössze” 5,25 millió dollárt keres, őt követi Bergeron 5 millió dollárral, a többiek a bűvös határ alatt maradnak.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a fizetési sapka és a hosszú távú szerződések miatt bonyolult elvégezni az összehasonlítást, amely csak a pillanatnyi állapotot tükrözi. Az biztos, hogy a chicagói húzóemberek idén jobban kerestek, mint bostoni vetélytársaik, hiszen az első tíz játékos összesített bértömege náluk 48,1 millió dollár volt, míg Bostonban csak 41,5. A különbség tehát 6,6 millió dollár, ami nem kevés. A hátvédek általában nem keresnek annyit, mint a csatárok (Chara mint csapatkapitány itt is kivétel), igaz, kevesebben is vannak. Érdekes, hogy Chicagóban mintha jobban megbecsülnék őket. A bajnoknál négy hátvéd került be a legjobban fizetett 10 játékos közé, míg a Bostonnál csak három. Még ennél is fontosabb különbség lehet, hogy Chicagóban nivelláltabbak a bérek, vagyis kisebbek a fizetési különbségek, Seabrook és Keith is 5 millió dollár fölött keresett idén. Ezzel szemben Bostonban Chara után a legjobban kereső hátvéd Johnny Boychuk 3,4 millió dollárral.

Ha a fizetéseket a teljes playoff ideje alatt mutatott játékkal vetjük össze, akkor megállapítható, hogy a Chicagóban négy mezőnyjátékos mutatott kiugró teljesítményt. A Conn Smyth trófea idei nyertese Patrick Kane, Duncan Keith, Marian Hossa és Johnny Oduya. Természetesen ennek megítélése szubjektív és az egyszerűség kedvéért csak a statisztikai mutatókat vettük figyelembe. Nem mehetünk el szó nélkül amellett például, hogy a Kane, Toews páros a playoff egy részében nem játszott egy sorban, ami mindkettejük mutatóját rontotta. Toews még így is a legjobbak között van. Seabrook és Bolland mutatói kelthetnek csalódást, illetve az, hogy Sharp 16 pontja ellenére mindössze +1-es mutató elérésére volt képes.

A Bostonnál Krejci, Lucic és Horton egyértelműen uralják a mezőnyt. Chara a legfontosabb pillanatban nem tudott vezére lenni a csapatnak, hiszen úgy ért el +7-es mutatót, hogy az utolsó tíz chicagói gólból kilencnél jégen volt. Feltűnő a különbség a két csapat között a hátvédek +/- mutatóiban. A Bostonnál Boychuk +4-re, Chara hátvédpárja, Seidenberg mindössze +1-re volt képes. A csatárok közül Peverley teljesítménye lóg ki lefelé, míg Bergeroné nagyon hasonlít Sharpéhoz: 15 pont mellett csak +2-es mutató.

Azt természetesen távolról sem szeretnénk sugallni, hogy a bérek közötti különbségek bármilyen, de főleg nem nagyon szoros összefüggésben állnak a döntőbeli teljesítményben. Szándékosan nem is a döntőben, hanem a playoffban elért statisztikai mutatók egy részét elemeztük. Meggyőződésünk szerint annak eldöntése, hogy végül mi döntött a Chicago javára részben lehetetlen, részben nem is a mi kompetenciánk.