volánlégiósok

Ki volt a Volán legjobb légiósa?

   

Hat EBEL-szezon alatt 37 idegenlégiós fordult meg a Volánban. Közülük 23-an játszottak legalább 20 mérkőzést. Ki milyen volt, mennyit segített a magyar csapatnak, mit ért az itteni játéka? Nagy osztályzás.

A bemutatkozás évében, a 2007/08-as szezonban nagy volt a kísérletezés, mindjárt 10 légióst is kipróbált az EBEL-újonc, és közülük egyet sem tartott meg a sokkal jobban sikerült második idényre. Amikor is már csak 9-en érkeztek ? a szezon közben igazolt Guerriero az első, aki pozitív plusz/mínusz mutatóval zárt ?, és Nathan Martz volt az első, aki nyáron újra szerződést kapott. Vele együtt 7 külföldi hokizott a Fehérvárban a 2009/10-es szezonban, eredményesen, hiszen először jutott a magyar együttes a rájátszásba. Ekkor jöttek haza Ladányi Balázsék, emiatt csak egy légióscsatár érkezett, ráadásul Elomo is csak 7 meccset kapott. Hátul viszont az igen megbízható Satosaari, Ackeström, Alén hármas bizonyított. Előbbi kettőt nem is engedte el a szakosztályvezetés, hosszabbított velük. Itt jegyezzük meg, a magyar vagy magyarított játékosokat nem szerepeltetjük jelen cikkben, még akkor sem, ha egy ideig nem magyar állampolgárként játszottak (például Ondrejcik, Flinta, Mihály Á.).

volánlégiósok

2010/11-ben már csak 6 légiósra volt szükség, igaz, mindannyian minőségi erősítést jelentettek, vagy korábban kipróbált emberek voltak. Szezon közben megérkezett az első telitalálatos csatár, a légiósok közül Eric Johansson volt az első, aki 10 gólnál többet lőtt egy szezonban. Minderre a negyedik évadig kellett várni. Igaz, azóta is csak két ilyen teljesítmény született. A hat szezonból minden bizonnyal a 2011/12-esben volt a legerősebb a csapat teljesítménye. Ekkor 8 külföldi volt itt összesen. Megjött Adam Munro, aki két év alatt a liga egyik legjobbjává nőtte ki magát a kapusok között. Közel 92%-os teljesítmény nyújtott a Fehérvárban ? a korábban hasonlóképp ünnepelt Satosaari alig 90%-ra volt képes. Három olyan játékos található a névsorban, Martz, Johansson és Durco, aki 3 szezonban is a Fehérvárt erősítette, de csak utóbbi játszotta végig ezt a 3 évet a Volánban.

Azt a 23 játékost szerepeltetjük a játékban, aki legalább 20 EBEL-bajnoki meccsen jégre lépett a magyar csapatban. Mindenkit 1-től 10-ig pontozhatnak olvasóink ? és mindenkit pontozni is kell ?, csütörtök éjfélkor kiderül, a szurkolók kit tartanak az elmúlt hat év legjobb idegenlégiósának. A szavazógép után komoly segítséget találnak az emlékek felidézésére, mind a 37 jégkorongozó Volán-pályafutását számokban.

Ki volt a Volán legjobb légiósa?

  • Adam Munro (9,2)
  • Derek Ryan (8,9)
  • Frank Banham (8,6)
  • Eric Johansson (8,4)
  • Tommi Satosaari (8,0)
  • Harlan Pratt (7,7)
  • Oscar Ackeström (7,6)
  • Guntis Galvins (7,5)
  • Juraj Durco (7,3)
  • Nathan Martz (7,0)
  • Kyle Bailey (6,5)
  • Justin DaCosta (6,4)
  • Juha Alén (6,4)
  • David Bornhammar (6,2)
  • Ales Kranjc (6,2)
  • Toni Sihvonen (5,3)
  • Chris Allen (5,3)
  • Andreas Byström (5,3)
  • Ryan Bonni (5,3)
  • Nick Martens (5,0)
  • Kurt MacSweyn (5,0)
  • Michal Stastny (4,8)
  • Blake Forsyth (4,7)

Összes szavazat: 125

Név Ország Poszt Évad M G A P +/-
Chris Allen CAN/GBR hátvéd 2007/08 25 4 5 9 -8
Michal Dostal SVK hátvéd 2007/08 17 0 1 1 -5
 Guntis Galvins LAT hátvéd 2007/08 33 2 7 9 -5
 Sam Ftorek USA csatár 2007/08  6 2 1 3 -3
 Martin Galik SVK csatár 2007/08  4 0 2 2 -1
 David Gosselin CAN csatár 2007/08 12 2 1 3 -8
 Matic Kralj SLO csatár 2007/08 6 1 0 1 -2
 Kurt MacSweyn CAN csatár 2007/08  34 6 5 11 -21
Toni Sihvonen FIN csatár 2007/08 20 1 11 12 -1
Michal Stastny SVK csatár 2007/08 31 3 8 11 -13
 Ryan Bonni CAN hátvéd 2008/09 34 1 9 10 0
 Andreas Byström SWE hátvéd 2008/09 50 2 9 11 -9
 Blake Forsyth CAN hátvéd 2008/09 42 2 8 10 -19
Nick Martens USA hátvéd 2008/09 41 3 5 8 -7
 Johannes Alanen FIN csatár 2008/09 12 0 1 1 -7
Derek Couture CAN csatár 2008/09 10 1 2 3 -1
 Jason Guerriero CAN csatár 2008/09 14 5 7 12 3
 Nathan Martz CAN csatár 2008/09 48 7 32 39 -2
  2009/10 40 5 21 26 7
  2010/11 18 2 4 6 -6
Juhamatti Yli-Junnila FIN csatár 2008/09 9 1 0 1 -4
 Tommi Satosaari
FIN kapus 2009/10 42

2010/11 19
 Oscar Ackeström SWE hátvéd 2009/10 59 6 19 25 1
  2010/11  47 1 21 22 0
 Juha Alén
FIN hátvéd 2009/10 54 6 5 11 2
 Niklas Andersson
SWE hátvéd 2009/10 12 1 2 3 -7
 David Bornhammar
SWE hátvéd 2009/10 41 6 9 15 10
 Teemu Elomo
FIN csatár 2009/10 7 0 3 3 -3
 Juraj Durco
SVK hátvéd 2010/11 45 2 9 11 -6
  2011/12 54 1 15 16 15
  2012/13 46 6 7 13 -6
 Ales Kranjc
SLO hátvéd 2010/11 40 3 14 17 4
 Eric Johansson
SWE csatár 2010/11 38 20 27 47 16
  2011/12 27 8 18 26 0
  2012/13 41 6 23 29 -9
 Adam Munro
CAN  kapus 2011/12 44
  2012/13 37
 Christian Borgatello
ITA hátvéd 2011/12 15 1 3 4 -10
 Justin DaCosta
CAN/POR hátvéd 2011/12 37 2 7 9 7
Harlan Pratt
CAN hátvéd 2011/12 54 6 18 24 14
  2012/13 53 7 21 28 -18
 Chad Klassen CAN csatár 2011/12 19 6 4 10 -3
 Derek Ryan USA csatár 2011/12 56 26 27 53 5
Kyle Bailey
CAN csatár 2012/13 54 8 11 19 -4
 Frank Banham
CAN csatár 2012/13 51 19 19 38 -10
 Filip Novak
SVK csatár 2012/13 11 2 7 9 -2

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN